2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Külföld

Árvizek sújtják az indonéz fővárost

Özönvízszerű eső sújtott le újévkor Jakartára, Indonézia fővárosára, s az emiatt keletkező áradásokban legkevesebb kilenc ember meghalt - tudatta a helyi katasztrófavédelem.

  • Árvizek sújtják az indonéz fővárost

 

A monszuneső és a folyók vízszintjének megemelkedése miatt Jakartán belül mintegy 90 városrész került víz alá, a főváros mellett fekvő Depokban pedig földcsuszamlás történt. A halálos áldozatok között van egy 16 éves diák is, aki áramütést szenvedett egy átmeneti menhelyen, ahol 19 ezren kerestek menedéket - tudatta Agus Wibowo, a jakartai katasztrófavédelem szóvivője.

Anies Baswedan, Jakarta kormányzója arról számolt be, hogy az ilyenkor szokásos csapadékmennyiség több mint háromszorosa zúdult szilveszter éjszaka a városra és Nyugat-Jáva dombos területeire. A sürgősségi szolgálatok 120 ezer embere vesz részt a segítségnyújtásban - tudatta a politikus.

Polana Pramesti, a polgári légiközlekedési hatóság igazgatója azt is elmondta, hogy az özönvíz miatt víz alá került a Halim Perdanakusumah belföldi repülőtér futópályája is, ezért a létesítményt le kellett zárni, és 19 ezer utas rekedt a légi kikötőben.

Jakartában és környékén mintegy 30 millió ember él, a főváros földrengés- és árvízveszélyes területen fekszik, és a felszín alatti vizek korábbi kontrollálatlan kitermelése miatt a metropolisz folyamatosan süllyed. Joko Widodo indonéz elnök a nyáron bejelentette, hogy Borneó szigetén új főváros fog felépülni.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!