2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág 22:00

Gazdaság

Izer Norbert: Legalább 91 ezer cég spórolhatna jövőre a kivával a fizetendő adón

A kisvállalati adó (kiva) választásával a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább 91 ezer cég spórolhatna a fizetendő adón jövőre. Az érintettek csütörtökön és pénteken kapják meg az erről szóló tájékoztatást - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

  • Izer Norbert: Legalább 91 ezer cég spórolhatna jövőre a kivával a fizetendő adón

 

    A napokban elektronikus tájékoztatást kapó vállalkozásoknak mindenképp érdemes megfontolni a kivára-váltást, a cégek ugyanis jelentős összegű adót spórolhatnának meg - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

    A Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított számítási-módszer - amelynek alapját a korábbi évek beszámolói, bevallásai adták - mutatta ki, hogy hány vállalkozásnak érné meg a kivát választani - mondta Izer Norbert.

    Azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a próbaszámításokat a 2022-es évre a várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégeznie, hiszen a hivatal a számításait a múltbeli adatokra alapozza, és csak azoknál a cégeknél végzi el azt, amelyeknél minden szükséges információ rendelkezésre áll.

    "Érdemes 10 percet szánni a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorára" - fogalmazott Izer Norbert, aki szerint szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég fejlesztésre fordítja vissza a keletkező nyereségét.  

    A kisvállalati adó a kkv-kat befektetésre és fejlesztésre ösztönzi, így az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, de emellett Magyarországon is rekorder, hiszen ebben az adónemben nő a leggyorsabban az adózók száma - jelentette ki Izer Norbert.

    Öt évvel ezelőtt mindössze 6500, de még 2018 decemberében is csak 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén november végére ez a létszám már csaknem elérte a 68 ezret - tette hozzá.

    A választásban ugyan segít a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal, de a váltásban a legfontosabb szerep vitathatatlanul a könyvelőké és az adótanácsadóké - emelte ki Izer Norbert. Mint mondta: most is számít az adószakma segítségére, hiszen a koronavírus-válság idején még fontosabb az, hogy a vállalkozások legális keretek között a lehető legtöbbet spóroljanak az adóterheiken.

    Az államtitkár megjegyezte, hogy jövőre még vonzóbb lesz a kiva, hiszen egy százalékponttal, 11-ről 10 százalékra csökken az adómértéke.

    A Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora az alábbi linken érhető el

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!