2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:35

Gazdaság

ÁSZ: Látszanak a családpolitika eredményei

A magyar családpolitika pozitív hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra, a gyermekvállalás támogatásának eredményeként emelkedett a termékenység az elmúlt tíz évben - olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján kedden megjelent elemzésben. Az ÁSZ szakértői azt írták, a gyermekvállalás feltételeinek javítása, a családok jólétének növelése mellett hosszabb távon kedvezően hat a gazdasági aktivitásra és ezen keresztül a fenntartható fejlődésre.

  • ÁSZ: Látszanak a családpolitika eredményei

 

Kifejtették, a magyar családpolitika eredményeként az elmúlt tíz évben a termékenységi ráta 1,25-ról 1,55-ra emelkedett.

Az elemzés készítői a nemzetközi összehasonlítás alapján azt emelték ki, hogy a családpolitika kiemelten támogatja a harmadik gyermek megszületését, valamint több olyan problémára kínál megoldási lehetőséget, amely hátráltatja a gyermekvállalást, vagyis más országokban nem alkalmazott támogatási elemeket is tartalmaz. Ilyen például a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása vagy a nagyszülők által is igénybe vehető gyermekgondozási díj - tették hozzá.

Ugyanakkor az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy célszerű a családpolitikai intézkedéseket a változó igényekhez igazodva időről időre aktualizálni, és nyomon követni, hogy a családpolitikai intézkedések milyen hatást gyakorolnak a családok, illetve a nők különböző társadalmi/korosztályi csoportja.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!