2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág 22:00

Gazdaság

A Huawei prosperál Magyarországon

A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) hétfői megnyitását követően Sanghajban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a helyszínen az MTI-t.

  • A Huawei prosperál Magyarországon

A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel - közölte.

Guo Ping a találkozón elmondta: a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját (Europe Operations and Maintenance Centre). A felhőszolgáltatásokat működtető első 30 mérnök létszámának növelése a vállalat európai helyzetének, üzletmenetének alakulásától függ a továbbiakban - hangsúlyozta a cég elnöke.

A mostani sanghaji megbeszélés fő témája volt még a társadalom, a gazdaság, a biztonság digitális átalakulása. A felek egyetértettek abban, hogy az az ország, amelyik ebben lemarad, globálisan hátrányba kerül.

A Huawei Technologies a világ egyik vezető infokommunikációs és távközlési beszállítója, Kína legnagyobb magánvállalata. Az első kínai cég volt, amellyel 2013-ban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormány. A Huawei Magyarországon több mint 2000 embernek biztosít munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja - gyártási és logisztikai - Magyarországon működik.

Az elmúlt öt évben a magyar leányvállalat mintegy 40 milliárd forint adót fizetett be a magyar költségvetésbe, ebből tavaly 13 milliárdot, a 2017-es forgalma 57 milliárd forintot tett ki. A Huawei az egyik legnagyobb vámfizető közé is tartozik Magyarországon. A 170 országban jelenlévő vállalat globális forgalma 2017-ben 92 milliárd dollár volt, idén valószínűleg eléri a 100 milliárd dollárt - olvasható a cég tájékoztatójában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!