Kiemelkedő, 20,6 százalékos hozamot fizet a Babakötvény a február 1-jén esedékes kamatfizetéskor, és mintegy 32 milliárd forintot ír jóvá a gyermekek Start-számláján a Magyar Államkincstár - jelentette be a pénzügyi szervezet.
Főpolgármester úr, bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy az Ön felelősségére bízott város közepén 300 ezer köbméternyi szemét terpeszkedik, amely súlyosan veszélyezteti az itt élők egészségét és biztonságát, továbbá akadályozza Budapest legértékesebb területének hasznosítását, fejlesztését.
A kormány családtámogatási rendszerének köszönhetően Magyarországon jóval alacsonyabb a gyermekek születésszámának csökkenése, mint az Európai Unió legtöbb országában.
Japán harci repülőgépeket küld a hozzá közeli nemzetközi vizek fölött megjelenő orosz bombázó repülőgépek megfigyelésére - jelentette be pénteken Hajasi Josimasza japán kormányszóvivő.
Boltja még nincs, de magyarországi árlistája már van a Mere kiskereskedelmi láncnak. Az orosz bolt a hírek szerint hálózatot épít a hazai piacon, bár ennek eddig nem sok látszata van.
Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki bántalmazott és szexuálisan abuzált egy tízéves kislányt.
Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen a Montenegrói Alternatíva (Alternativa Crna Gora) nevű montenegrói párt, amely szerint pénteken egyetlen élelmiszerüzletben sem kellene vásárolni.
Bravúrgyőzelmet aratott a Fradi az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. A magyar bajnok négy gólja és továbbjutást érő diadala az európai szövetséget is magával ragadta, az UEFA hivatalos oldalán a hét teljesítménye, a hét gólja és a hét védése is ferencvárosi lehet.
Bár sokan mondják, hogy a vén kontinens teljesen elvesztette versenyképességét, jelentős recesszió mégsem alakult ki eddig az óvilágban. Az európai gazdaság még kellemes meglepetést is okozhat idén, amire Magyarországnak is nagy szüksége lenne.
A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki féltékenységből bántalmazta, megalázta, és autója után kötötte élettársát - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A forgatókönyv mellett az eredetiség is fontos szempont, amikor eldől, hogy egy filmterv kap-e állami támogatást vagy nem – mondta a Napi Aktuálisnak Káel Csaba.
Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
Holttestekkel teli kis hajóra bukkantak helyi idő szerint csütörtökön a karibi térségben lévő Saint Kitts és Nevis partjainál. A hatóságok szerint az áldozatok vélhetően nyugat-afrikai migránsok.
A program segítségével a Máltai Szeretetszolgálat több mint 1700, többek között ukrán, afgán, iráni, pakisztáni és nigériai menekült beilleszkedését segítette.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaart csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulós mérkőzésén a Groupama Arénában, ezzel továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.
Folyamatosan emelkedik a gáz ára, rekordokat ér el az év elejétől, vagyis az ukrán gáztranzit leállítása óta, ami már Ukrajnának is kezd problémákat okozni - jelentette ki Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségi média profilján közzétett bejegyzésében.
Budapest néhány évtized alatta filmforgatás fellegvárává nőtte ki magát.
A hírességek és a legnevesebb filmes cégek nagy örömmel dolgoznak a magyar fővárosban.
Donald Trump amerikai elnök azon szándéka, hogy megvegye Grönlandot "nem tréfa" - jelentette ki csütörtökön Marco Rubio amerikai külügyminiszter, hozzátéve: Dánia autonóm területének megszerzése amerikai nemzeti érdek, amit meg kell oldani.
Lassan, de a nemzetállamok szintjén egyre több országban felismerik, hogy az eddigi migrációs politika hibás volt, és az unió migrációs paktuma nem a megoldás, hanem a probléma maga - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Mintegy 650 ezer, nagyrészt építészeti-szerkezeti értékkel rendelkező épület áll üresen Magyarországon - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára egy Nyíregyházán rendezett szakmai fórumon csütörtökön.
Az uniós energiajoggal kapcsolatos vita a koalíciót is felrobbantotta. Az EU ugyanis befolyásolni akarja a norvég energiaipart, amelytől az ország gazdasága és a kormány bevételei is nagymértékben függenek.
A legmodernebb virtuális technológia adta környezetben, a mesterséges intelligencia erejét kiaknázó platformok alkalmazásával kínálnak teljes digitális gyártási környezetet az előzetes vizualizációtól a forgatáson át az utómunkálatokig akár a legnagyobb hollywoodi produkcióknak is.
Senki sem élte túl a washingtoni légi katasztrófát! Szüle Zsolt korábbi légi irányító, pilóta a HírTV Napi aktuális című műsorában elemezte, hogy miért is történhetett meg a szerencsétlenség.
Itt a patrióták kora! Idén is lesz CPAC Hungary és úgy tűnik, lassan politikai zarándoklatnak számít Magyarországra jönni. a részletekről Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója számolt be a HírTV Napi aktuális című műsorában.
Kurtág György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus, a Közmédia Év Embere 2024-es kitüntetettje február 19-én ünnepli 99. születésnapját. A jeles alkalomból aznap este koncerttel tisztelegnek munkássága előtt a Budapest Music Centerben (BMC).
Manfred Weber támadja Magyarországot és hazudik - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán. Menczer Tamás hozzátette: Donald Trump és Németország is azt a magyar bevándorlásellenes példát követi, amiért hazánkat Brüsszel napi egymillió euróra bünteti.
A magyar kormányzat célja, hogy a családokat megvédje a különböző ideológiáktól és anyagi biztonságot nyújtson számukra - erről beszélt a kultúráért és innovációért felelős miniszter.