Elkeseredetten küzdenek az orvosok Gáza déli részén. Már a kórházak folyosói is megteltek sebesültekkel. Közben a jemeni húszi lázadók megfenyegették az izraeli kikötők felé tartó hajókat a Vörös-tengeren. Az orosz és egyiptomi elnök ugyanakkor tűzszünetet sürget. Szerintük ezért a teljes nemzetközösségnek tennie kell.
Az orosz és az egyiptomi elnök közben tűzszünetet sürget. A két államfő telefonon folytatott beszélgetést egymással, mely során megállapították: a fegyvernyugvás eléréséért a teljes nemzetközi közösségnek tennie kell.
Elfogadta a nemzeti kisebbségek jogairól és a korrupció elleni harcról szóló új törvényt az ukrán parlament. A módosítás lehetővé teszi a középiskola végéig az anyanyelvű, így a magyar nyelvű tanulást is. Volodimir Zelenszkij elnök szerint az új jogszabállyal Ukrajna mindent megtett, amit elvártak Kijevtől.
Három kereskedelmi hajó ellen Jemen felől végrehajtott négy rakéta- és dróntámadás semlegesítésében nyújtott segítséget az amerikai haditengerészet Vörös-tengeren szolgálatot ellátó hajója.
A USS Carney romboló a Vörös-tengert az Ádeni-öböltől elválasztó szoros térségében több segélykérést kapott támadás alá került kereskedelmi hajóktól.
Az amerikai hadsereg Központi Parancsnokságának közleménye megállapítja, hogy az incidensek közvetlen fenyegetést jelentettek a nemzetközi kereskedelemre és a hajózás biztonságára, valamint veszélyeztették a nemzetközi legénységek életét. Az amerikai értékelés szerint ugyan a támadásokat közvetlenül a húszik indították, de azokat Irán tette lehetővé az iszlamista fegyveresek számára.
A Fehér Ház illetékesei vasárnap annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a húszi lázadók célpontja egyetlen esetben sem az amerikai hadihajó volt.
Az orosz védelmi minisztérium egy település bevételét jelentette be.
Az orosz összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok, haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett egy légvédelmi lokátorokat összeszerelő és javító üzemet, több üzemanyagraktárt, egy Míg-29-es és egy Szu-25-ös repülőgépet és öt harckocsit említ.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Zaporizzsja megyei Pologiban két nő megsebesült.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a déli Odessza megyében tett munkalátogatást, amelyen főként a régió katonai védelméről és a gabona tengeri szállításáról tanácskozott helyi vezetőkkel.
Ukrajna kilenc régiójában 368 településen megszakadt az áramellátás a napok óta tartó zord időjárás miatt.
„Gyakorlatilag hosszú ideje állóháború van. Ez azt jelenti, hogy mind a két fél előre megy pár száz métert, 1-2 kilométert, de stratégiai áttörést egyik fél sem tudott végrehajtani. Oroszországban nincs szembekerülés a katonai és politikai vezetés között. A Prigozsin óta ez nem létezik. Ukrajnában viszont van. Ukrajnában a vezérkari főnök rendszeresen kijelenti, hogy a politikai vezetés téved. Az, hogy Ukrajna támadjon ennek a feltételrendszere nincs meg. Nincs rá hadsereg, nincs abban az állapotban. Nincs meg a szükséges mennyiségi és minőségi fölény. Ezért azt kérték az ukrán államfőtől, hogy védelemre rendezkedjenek be, mert képesek orosz csapatokat feltartóztatni. Erre az ukrán államfői válasz az volt, hogy szó nem lehet róla, itt támadás kell. (…) Ettől kezdve az ukrán politikai vezetés kerüli a katonai vezetés csúcsát. Úgy tárgyal a katonákkal, hogy kerülik a vezérkari főnököt.” -mondta Nógrádi György.