2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Balaton retró

Következik:

Híradó 12:00

Kék hírek

Négyszázmilliós kárt okoztak

Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

  • Négyszázmilliós kárt okoztak

Kovács Dorina elmondta: a gyanúsítottak az Európai Unió területéről szereztek be betonacélt, amely egy magyar cégekből álló számlázási láncolaton keresztül egy szintén az érdekeltségi körükbe tartozó Pest megyei építőipari vállalkozáshoz került. A cégláncolatban elcsalták az áfát, a fiktív számlás vásárlások után visszaigényelték a forgalmi adót, összességében négyszáztíz millió forint kárt okozva a költségvetésnek - tette hozzá.

A sajtóreferens közölte: a NAV pénzügyi nyomozói egyszerre huszonhárom helyszínen tartottak házkutatást, tanúkat hallgattak ki, és öt gyanúsítottat őrizetbe vettek. Az akcióban lefoglalt autók, készpénz és bankszámlák értéke meghaladta a százmillió forintot.

Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással és közokirat-hamisítással. A nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbították a Fővárosi Főügyészségnek.

„Akár húsz évet is kaphatnak annak a nógrádi bűnszervezetnek a tagjai, akik betonacéllal kereskedve okoztak több mint 400 milliós kárt a költségvetésnek. Az elkövetők az Európai Unió területéről szerezték be a betonacélt, ami egy magyar cégekből álló számlázási láncolaton keresztül egy szintén az érdekeltségi körükbe tartozó Pest megyei építőipari vállalkozásnál landolt. A pénzügyi nyomozók az ügyben összesen 15 embert gyanúsítanak költségvetési csalással és közokirat-hamisítással” – mondta Kovács Dorina, a NAV sajtóreferense.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Legalább 16 ember meghalt egy mianmari buddhista kolostorban a katonai junta légicsapásában, mintegy ötvenen pedig megsebesültek a csütörtök reggeli támadásban az ország középső részén fekvő Magway régióban - közölte a dpa német hírügynökséggel egy szemtanú, aki a mentési munkálatokban is részt vett.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, az ügyészség súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.
Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!