2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Híradó 23:00

Belföld

Zaklathatott a szocialista lelkész

Botrányos történetek szivárogtak ki az egyik budapesti szeretetotthonból. Az itt dolgozó lelkész több alkalmazottat is zaklathatott, az érintettek azonban nem mertek lépni az ügyben. A lelkész ugyanis az a Donáth László, aki 16 éven keresztül volt az MSZP országgyűlési képviselője és még ma is nagy befolyással bír. Néhány hete azonban az egyik dolgozó szembeszállt az egykori politikussal és feljelentette. Donáth László egyébként a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja – írja a keddi Magyar Nemzet.

  • Zaklathatott a szocialista lelkész

„Hallottam, hogy volt egy nagyon kedves dolgozó, aki nemrégiben felmondott és hallottam, hogy beszélték a dolgozók, hogy ez azért történt, mert valamelyik lelkész zaklatja és nagyon csúnyán bánik velük, de nem merték feljelenteni, merthogy nagyon nagy hátszele van” – erről a Tényeknek az egyik idős gondozott hozzátartozója beszélt.

Az 1994 és 2010 között szocialista parlamenti képviselőként dolgozó Donáth László még mindig nagy befolyással bír a baloldalon, ezért a szeretetotthon dolgozói nem mertek fellépni ellene. Az egyikük azonban megelégelte a sorozatos megaláztatásokat, és feljelentést tett a lelkész ellen, aki – a Tények információi szerint – több szexuális ajánlatot is tett neki, illetve molesztálta őt.

(Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Mára mi, magyarok maradtunk az egyik utolsó - ha nem éppen az utolsó - templomépítő nemzet a "templomromboló" Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a felújított református imaház átadásán vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztabereken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!