2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Változás a Partizán életében: Jámbor Andráséknál folytatja a stáb egy fontos tagja

A Partizán csütörtök este tette közzé a Vétó című választási műsoruk első adását, amelynek legelején Gulyás Márton műsorvezető, a csatorna főszerkesztője egy rövid közleményt jelentett be, miszerint változás történt a műsor életében - írja a Mandiner.

  • Változás a Partizán életében: Jámbor Andráséknál folytatja a stáb egy fontos tagja

A műsor korábbi szerkesztője és társműsorvezetője, Schultz Nóra elhagyta a csatornát és Jámbor András kabinetfőnöke lett. 

Innen is sok sikert neki, minden jót, hajrá!” – biztatta egykori kollégáját, a párbeszédes politikus új kabinetfőnökét Gulyás Márton. 

A Mandiner beszámolója szerint a főszerkesztő egyebek mellett azt is bejelentette, hogy a csapatuk egy másik tagja, Pap Szilárd István külföldre költözött, ám ő nem hagyta el a csatornát, csak távmunkában dolgozik tovább.

Fotó: Jámbor András, a Párbeszéd-frakcióban dolgozó képviselő, a szélsőbaloldali szervezet, a Szikra Mozgalom vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie, a Fehéroroszországból érkező illegális migráció kivédése érdekében pedig megkezdte teljes keleti határszakaszának további megerősítését – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ezernél is több választási plakátja van a pécsi polgármesternek + videó

Ezernél is több választási plakátja van a pécsi polgármesternek + videó

Plakát cunamival árasztotta el Pécset a város balliberális polgármestere. Becslések szerint több mint 1000 választási táblát tetetett ki a városvezető. A Momentum korábbi politikusa szerint, Péterffy kampányát olyan pénzből finanszírozzák, amely egy korábbi megkérdőjelezhető kifizetésből származik.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!