2024. 05. 13. Hétfő Szervác, Imola napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Vádat emeltek Donáth László ellen szeméremsértésért

  • Vádat emeltek Donáth László ellen szeméremsértésért

Vádat emelt ma az ügyészség Donáth Lászlóval szemben, akit 2019-ben gyanúsítottak meg emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel. A korábbi szocialista országgyűlési képviselő, evangélikus lelkész 2020. december 30-án elektronikus úton megkapta az eljárás összes dokumentumát, így az iratismertetéssel hivatalosan is befejeződött a nyomozás rendőrségi szakasza.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a mai napon vádat emelt

egy férfival szemben aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt.

Az ügyészség álláspontja szerint feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben

szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottal szemben.

– közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Fővárosi Főügyészség.

A teljes cikk ITT olvasható.

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Mára mi, magyarok maradtunk az egyik utolsó - ha nem éppen az utolsó - templomépítő nemzet a "templomromboló" Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a felújított református imaház átadásán vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztabereken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!