Új európai uniós pártcsalád létrehozását sürgette Matteo Salvini. Az olaszországi Liga vezetője három európai uniós jobboldali frakció, az Identitás és Demokrácia, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Európai Néppárt erőinek egyesítését sürgette.
A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.
Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Új, Ottó című közéleti riportműsorunk egyedülálló formátumban dolgozza fel a közbeszédet uraló és a kevésbé populáris, ám annál fontosabb témákat egyaránt. Egyediségét adja, hogy a szakértők, érintettek és politikai szereplők mellett a műsorvezető sem rejti véka alá a véleményét.
Karácsony Gergelyék egyáltalán nem veszik figyelembe több százezer család élethelyzetét – reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra a hírre hogy a főváros vezetése a 10 évnél idősebb autók kitiltását tervezi.
Nemrég hirdettek eredményt a Soros-hálózathoz kapcsolódó Ökotárs Alapítvány úgynevezett Szabad Média Pályázatán, ahol hét pályázó kapott több mint 30 millió forintnyi támogatást.