2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Belföld

Új béralkut köthetnek az állami vállalatokkal

  • Új béralkut köthetnek az állami vállalatokkal

A meglévő bérmegállapodás mellett már a jövő évtől új egyezség jöhet az állami vállalatoknál; a tárgyalások hamarosan elkezdődnek – írja a Magyar Idők hétfői számában.

Akár már jövőre új bérmegállapodás jöhet az állami vállalatoknál, tehát a postánál, a vasútnál, a Volán-társaságoknál és a víziközmű-cégeknél, a jelenleg érvényben lévő, tavaly megkötött, 2019 végéig szóló egyezség mellett. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke felidézte: az állami vállalatoknál a megállapodás szerint három év alatt átlagosan 30 százalékos bérfelzárkóztatást kell végrehajtani; eszerint jövőre a dolgozók átlagosan 5 százalékos fizetésemelésben részesülnek.

A szakszervezeti vezető értékelése szerint a megállapodás sikeres, mivel hozzájárult a munkaerő megtartásához, ugyanakkor a cégeknek nagy szükségük van a további munkaerőre, az ő toborzásukhoz pedig egyéb intézkedésekre van szükség. Ezekről a lépésekről a közeljövőben kezdődhetnek az egyeztetések a szakszervezeti oldal és a vállalatok közötti párbeszédet segítő, nemrégiben megalakult, Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF).

A Munkástanácsok Országos Szövetsége új bérmegállapodás megkötését szorgalmazza már 2019-től, a jelenlegi egyezség megtartása mellett. Ez azt jelenti, az átlagosan 5 százalékos jövő évi emelésen felül további, átlagosan nyolcszázalékos felzárkóztatásra is javaslatot tesznek. Az elnök szerint az így elérhető, legalább 13 százalék körüli bérrendezés indokolt a jövő évi költségvetésben előirányzott fogyasztásnövekedés teljesüléséhez, valamint a reálkeresetek további jelentős emelkedéséhez.

A tárgyalások során többéves megállapodás megkötését is szorgalmaznák, évente két számjegyű bérfelzárkóztatási pályával. A szakszervezet elnöke hozzátette: a tárgyalásokat sok tényező befolyásolhatja, beleértve a közlekedési társaságoknál tervezett átalakításokat is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!