2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Globál 09:10

Belföld

Toroczkai László: Az embereknek bizonyíték kell

Az embereknek bizonyíték kell, mert elvesztették a hitüket, ezért látniuk kell, hogy a Mi Hazánk Mozgalom tagjai mindenhol jelen vannak, dolgoznak és mozgalmi jelleggel, önerőből is bátran szembe mennek a magyar népet veszélyeztetőkkel, legyen az migráns, vagy cigány bűnöző - fogalmazott Toroczkai László, a mozgalom elnöke szombaton a Csongrád megyei Ásotthalmon.

  • Toroczkai László: Az embereknek bizonyíték kell

A Mi Hazánk Mozgalom I. kongresszusán Toroczkai László elmondta: ezen az úton haladva "győzelemre vannak ítélve", mert ha a magyar emberek tudják, hogy a mozgalom tagjaira minden körülmények között számíthatnak, akkor mindenki rájuk fog szavazni.

Kiemelte: 114 ezer magyar ember szeretné, hogy a Mi Hazánk Mozgalom megmaradjon, megerősödjön, és képviselje az önkormányzatokban és az Országgyűlésben a magyarok érdekeit. Éppen ezért "küzdeni kell, bátran előre nézve, és akkor meglesz az a várva várt győzelem, a tiszta és soha meg nem alkuvó nemzeti erő számára" - hangoztatta.

Toroczkai László azt mondta: 2022-ben vagy Fidesz-kormány, vagyis Orbán-kormány lesz, vagy jön az ennél is rosszabb, a korrupció mellett a társadalom alappillérét képező család és annak valamennyi intézményét támadó balliberális kormányzat. Létük alapja ugyanis, hogy "szét kell zúzni mindent, ami nemzeti, ami hagyomány, ami tradíció, és ami fontos a magyar emberek számára" - fogalmazott.

A pártelnök hangsúlyozta, óriási a felelősség a Mi Hazánk Mozgalom tagjain, mert, ha most feladják és félreállnak, akkor 2022-ben egy új Gyurcsány-kormány alakul, ami rosszabb lesz, mint 2010-ben. Az pedig "önmagában szégyen és gyalázat, hogy ehhez a kormányhoz a szélsőségesen gondolkodó magyar tömegeket a Jobbik fogja odacsatornázni" - mondta.

Az elnök szerint óriási a felelősségük azért is, mert, ha a Fidesz - amely most még "a migrációval és az ásotthalmi kerítéssel begyűjti a több millió nemzeti szavazatot" - megroppan, nem lesz a nemzeti oldalon, aki képviselné azt a több millió magyar embert, akik most még nem értették meg, az igazi nemzeti érzelmű emberek a Mi Hazánk Mozgalomban vannak.

Ki kell tehát tartaniuk, akár "vérrel és verítékkel" is, hiszen ők az utolsók, utánuk már senki nem jön - hangoztatta.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, országgyűlési képviselő - a mintegy 180 résztvevővel  zajló kongresszuson - azt mondta: közösségük mindössze egyetlen év alatt Magyarország leghitelesebb erejévé vált. Hatalmas eredménynek nevezte, hogy az EP-választáson megelőztek olyan pártokat, amelyek frakcióval rendelkeznek az Országgyűlésben.

Hangsúlyozta: minden olyan intézkedést támogatnak, amelyik a magyar emberek gyarapodását szolgálja, ám amelyik nem, az ellen, "ha kell parlamenti eszközökkel, ha kell, akár az utcán is, de kőkeményen fellépnek".

Dúró Dóra kiemelte, mozgalmuk számára egyetlen dolog fontos: a nemzet. Ez az a vezérfonal, ami országgyűlési munkájukat meghatározza akkor is, ha "balliberális demagógiákról van szó, és akkor is, ha a Fidesz farizeus politikájáról van szó", de akkor is, ha egyedüli ellenzékiként örülnek egy-egy kormányzati döntésnek, amely előrelépést jelent a magyar emberek számára.

Közlése szerint éppen ezért kizárt, hogy a Mi Hazánk politikai ügyekben együttműködjön a DK-val, vagy az MSZP-vel, illetve "csatlós szervezeteivel".

A kongresszuson a mozgalom "baráti és szövetséges szervezetei" közül a Független Kisgazdapárt elnöke, Hajdara Roland elmondta: az a politika, amit a Mi Hazánk Mozgalommal közösen képviselnek, a nemzet megmaradásának alapját jelenti a jövőben.   Brassai Hunor, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági tagozatának, a Magyar Ifjak Nemzeti Tanácsának elnöke szerint a Mi Hazánk Mozgalom törekvései erkölcsi iránytűi lehetnek minden igaz magyar érzésű embernek.

Nagy Tibor, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) elnöke azt mondta, hogy a MIÉP, a Mi Hazánk és a Független Kisgazdapárt szövetsége az egyetlen radikális tömb ma Magyarországon. A kezdő lépések után az önkormányzati választásokon ismét baráti jobbot nyújtanak a mozgalom minden tagjának, és egyben az együttműködés folytatását kérik.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Elnökválasztás kezdődött Litvániában

Elnökválasztás kezdődött Litvániában

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Litvániában, az államfői tisztségért nyolc jelölt indul, köztük a hivatalban lévő Gitanas Nauseda, továbbá Ingrida Simonyte miniszterelnök. A voksolás második fordulóját, ha szükséges, május 26-án rendezik.
Diákok vesztették életüket egy buszbalesetben

Diákok vesztették életüket egy buszbalesetben

Balesetet szenvedett egy iskolabusz az indonéziai Jáva szigetén, a szerencsétlenségben legkevesebb 11-en meghaltak, köztük kilenc középiskolás diák - jelentették be helyi hatóságok vasárnap.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!