Toroczkai: A mostani kormány bizonyos szempontból hazugabb, mint Gyurcsányék
2016. szeptember 6., kedd 08:10, frissítve: szerda 16:01
Toroczkai Lászlóval együtt már két jobbikos polgármestere van Csongrád megyének, miután a szavazók több mint fele Szél Csabát támogatta a hétvégén Nagytőkén. A politikus párhuzamot vont a Budaházy-per és az ’56-os koncepciós perek között. Emlékeztetett, hogy a nyomozati anyagot az a Hopka Lajos állította össze, aki bilincsben van, mert Vizoviczki László egyik kitartottja volt.
„Akkor, amikor október 23-án a politikusok nyakkendőt és öltönyt vesznek föl, és megkoszorúzzák az ’56-os hősök emlékműveit, látni kell, hogy pontosan ilyen ítéletek születtek 1956 után, mit például ebben a Budaházy-ügyben, ahol elsősorban az a kérdés, hogy lehet-e terrorizmusnak vagy terroristának nevezni ezt a társaságot vagy ezeket a hazafiakat. És el kell azon gondolkodni, hogy akkor, amikor rátámad egy kormány a népére – a jelenlegi kormányra nem mondom, hiszen ilyen nem történt 2010 óta –, a magyar népnek is joga van az ellenálláshoz. 2010 óta ez a kormány – és erre vonatkoztak a szavaim – hazugabb bizonyos szempontból, akár mint a Gyurcsány-kormány.
Tekintse meg a Toroczkai Lászlóval készült teljes beszélgetést: