2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Tóbiás: Én meg az elnök vagyok, ugye?

2015. október 18., vasárnap 17:50, frissítve: hétfő 10:29

Menesztené Tóbiás Józsefet az MSZP választmányának több tagja. Információink szerint a tegnapi választmányi ülésen éles kritikát kapott a pártelnök. A budapesti elnök kiállt Tóbiás mellett, de Kunhalmi Ágnes arról nem beszélt, hogy a 2016-os tisztújítás során támogatni tudná-e. Kovács László, a párt korábbi elnöke szerint időszerű lenne a tisztújítás, amely során az elnökség több tagját is „felül kellene írni”.

„Én meg az elnök vagyok, ugye? Oké, köszönöm, szerintem maradjunk is ebben, jó? Amíg az ember egy pártot vezet, neki kötelessége és felelőssége építeni azt a pártot, amelynek a vezetésére vállalkozott, és én ezt elvállaltam. Tisztességgel és becsülettel végig is fogom csinálni” – mondta Tóbiás József.

Információink szerint a választmányi ülésen többen is az elnök távozását sürgették. A választmány több tagja nem tartja alkalmasnak Tóbiást a posztra, mivel rossz tanácsadókat alkalmaz, nem tudja megszervezni a párt egységes politikáját és kommunikációját, és a népszerűségvesztést sem tudta visszafordítani.

Palotaforradalom
Az MSZP-n belüli viszonyokat jelzi, hogy Ujhelyi Istvánt, a párt EP-képviselőjét nemrég megkeresték, hogy vállalná a pártelnökséget, többen már előre hozott novemberi tisztújításról és palotaforradalomról beszélnek.

„Igen, stagnálás van. Úgy gondolom, hogy egyszerűen azért, mert azt a szándékot, akaratot, amelyet életre hívunk, meg kell tudni mutatni. És van egy másik része is a történetnek szerintem: hogy nem csak megmutatni kell, hanem ha mondjuk a kormányzás közelébe kerül az ember, akkor ekképpen is kell cselekedni” – mondta televíziónknak Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője.

A párt budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes szerint még nem időszerű az új pártelnök személyéről beszélni.

– Olyan pártelnökünk van, aki azokat a feladatokat most elvégzi, amelyeket meg kell csinálnia és el kell végeznie. Később a párt dönteni fog, azt hiszem. Mikor is? Pontosan egy év múlva lesz rendes tisztújítása az MSZP-nek, alulról felmenő rendszerben. Akkor mindenki újra startvonalhoz állhat, hogy milyen országot szeretne 2020-ban és ’22-ben Magyarországon látni.
– Ön indulna vagy Tóbiás Józsefet támogatná jövőre?
– Nézze, ez még nem időszerű.

A szocialisták korábbi háromszoros elnöke nincs megelégedve a jelenlegi elnökséggel. Kovács László szerint a tisztújítás során az MSZP sorozatos hibákat követett el. Az egykori külügyminiszter példaként említette, hogy 2012-ben az államfőjelölt Balogh András, a miniszterelnöki kabinetfőnök Katona Tamás és ő maga is kikerült az elnökségből.

„Nem vagyok megelégedve, hiszen ha a párt úgy áll, ahogy, akkor senki sem lehet megelégedve a teljesítménnyel, és ebben a vezetésnek nyilván szerepe van. A 2012-es tisztújítást joggal tekinthetjük a lefelé tartó spirál kiindulópontjának. Minden szinten meg kell tenni ezt a bizonyos tisztújítást, ez hosszú időt és főleg alapos előkészítést igényel, hogy ne olyan elnökség álljon fel most már 2012 után és 2014 után harmadszor is, ahol alig-alig van szakmailag felkészült tagja” – mondta Kovács László. Bár a politikus nehezményezi, hogy olyan politikusok kerültek be az elnökségbe, akik szakmailag felkészületlenek, Tóbiás Józsefet jó pártelnöknek tartja.

Az MSZP tisztújítása már idén megkezdődhet a megyei szervezetek vezetőivel. Az országos elnökség sorsáról jövőre dönthetnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!