2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Célpont 18:05

Belföld

Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz EP-listavezetője

Pelczné Gáll Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját. A nagyobbik kormánypárt országos választmánya délelőtti ülésén véglegesítette a névsort. A Fidesz alelnöke azt mondta: nemzeti listával készülnek a uniós választásokra, ezért arra törekedtek, hogy a befutó helyeken a határon túli nemzetrészek is képviseltessék magukat. A harmadik például Tőkés László lesz.

Négy nappal az országgyűlési választáson elért siker után már az európai parlamenti lista elfogadása volt a téma a Fidesz országos választmányi ülésén. A tanácskozásra hivatalosak voltak a kereszténydemokrata kormánytagok és a KDNP frakcióvezetője is.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta: ő ugyanolyan arányú győzelemre számít május 25-én, mint múlt vasárnap. Bővebben>>>

A Fidesz–KDNP pártszövetség határon túli képviselőjelölteket is indít az EP-választáson – erősítette meg az ülés után Kövér László a Hír TV-nek. „Lesznek olyan olyan képviselők is a listánkon – ezeknek a nevéről ma nem tudok beszámolni, mert erre egy felhatalmazást kapott az országos választmány elnöksége, hogy az egyeztetéseket lefolytassa –, akik a nemzetrészeinket képviselik a határainkon kívül” mondta az Országos Választmány elnöke.

A választmányi döntés után az EP-listavezető Pelczné Gáll Ildikó jelentette be, hogy a másfél hónap múlva esedékes választásokon a Fidesz 10-12 mandátum megszerzésére számít a Magyarországnak jutó 21-ből. A néppárti politikus ezt eddigi teljesítményükkel és a múlt vasárnapi országgyűlési választás eredményével magyarázta. Hangsúlyozta: a jövőben is határozottan képviselik majd a magyar érdekeket Strasbourgban és Brüsszelben. „Nem tekintjük az Európai Bizottságot Magyarország kormányának, ezért semmiféle diktátumot nem tudunk az Európai Bizottságtól elfogadni. Nem tudjuk alávetni magunkat az Európai Bizottság érdekeinek sem” – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó.

Szájer József szerint az Európai Parlamentbe delegált kormánypárti politikusok feladata lesz, hogy világossá tegyék: Magyarország nem alárendelt tagja az uniónak. „Magyarország nem egy gyarmati ország, nem egy gyarmat, egy önálló ország, amely büszke saját cselekedeteire és hagyományaira, ugyanakkor az európai uniós együttműködésből fakadó kötelezettségeinket teljesítjük, hiszen a klubnak tagjai vagyunk. Mindig is ezt képviseltük, éppen ezért mindig is megvédtük a támadásoktól Magyarországot, az elmúlt négy évben voltak erre alkalmak, mind az Európai Parlament intézményeiben, mint pedig az unió más intézményeiben, ezt a munkát szeretnénk folytatni” – szögezte le a néppárti képviselő.

Erdélyt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a lista harmadik helyéről képviseli majd, míg a nyugati magyarságot Schöpflin György a hetedikről. Kárpátalja, Vajdaság és a Felvidék esetében arra kérték fel a választmányt, hogy vegyék fel a kapcsolatot ezekkel a határon túli nemzetrészekkel, és onnan jelöljenek majd politikusokat a listára, amelynek utolsó helyére szimbolikusan a pártelnök, Orbán Viktor került.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

15 éremmel zárt a hazai csapat a kajak-kenu világkupán

15 éremmel zárt a hazai csapat a kajak-kenu világkupán

A magyar versenyzők két-két arany- és bronzérmet szereztek 5000 méteren a szegedi kajak-kenu világkupán, így összesen hat első, három második és hat harmadik hellyel zárták a viadalt. Az olimpiai számokat tekintve egy-egy arany, ezüst és bronz lett a hazai mérleg.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!