Ősztől új feltételekkel lehet tanulni a katonai alapképzési szakokon. A magyar közlönyben megjelent törvénymódosítás szerint a honvéd tiszt-jelölt a képzés ideje alatt nemcsak hallgató, hanem szerződéses szolgálati viszonyban is áll. Szerződése az alapképzés befejezése után további 10 évvel meghosszabbodik. Az egyetem közölte: a Magyar Honvédség támogatja a hallgató honvéd-tiszti tanulmányait, a sikeres befejezés után pedig tiszti állományba veszi. A honvéd tiszt-jelölt havonta a miniszter rendeletében meghatározottak szerinti illetményre jogosult.
A biztonságpolitikai szakértő azt várja a NATO-tól, hogy semmilyen körülmények között ne avatkozzon bele a fegyveres konfliktusba, mert az a harmadik világháború azonnali kitörését vonná maga után.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Ha Karácsony Gergelynek le kellene érettségiznie városvezetésből, akkor elégtelen bizonyítványt kapna, csakis dumából és mellébeszélésből kapna jeles osztályzatot - mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az Origónak adott interjújában.