2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág 11:00

Belföld

Ős-Dráva program: Több mint 330-an kezdtek el dolgozni

Több mint 330-an kezdtek dolgozni az Ormánságban augusztus elsejétől abban a speciális start közmunkaprogramban, mely az Ős-Dráva programhoz kapcsolódik.

A munkások többek között vízelvezető árkokat készítenek, csatornákat és medreket tisztítanak, szemetet szednek és tan-ösvényeket tartanak karban, valamint gyógynövény termesztő programban is részt vesznek. A 333 millió forintba kerülő projekt 2014 februárjáig garantálja a résztvevőknek a foglalkoztatást.


„Munkakultúrát, munkafegyelmet szeretnénk az emberekben kialakítani. Reggel fel kell kelni, el kell menni dolgozni, és utána fel lehet venni a fizetést. Abból nem fog megélni az Ormánság és abból nem lehet fejleszteni az Ormánságot, hogy csak segélyeket veszünk fel” – mondta az Ős-Dráva program kormánybiztosa.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Négy hét múlva lesz a voksolás Magyarországon

Négy hét múlva lesz a voksolás Magyarországon

Négy hét múlva, június 9-én tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi képviselők választását.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!