2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hóvirág őrs naplója

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Nem lesz ügyáthelyezés a bíróságok között

Nem lesz ügyáthelyezés a bíróságok között – ezt Martonyi János jelentette be. A külügyminiszter azt mondta, a kormány az Európai Bizottság kifogásait tudomásul vette, és a három kifogásolt pontból kettőben engedett a testületnek.

A tárcavezető szerint kikerül az alaptörvényből az a passzus is, amely megengedte az államnak, hogy különadót vessen ki akkor, ha az Alkotmánybíróság vagy az Európai Unió bírósága fizetési kötelezettséget ró a magyar államra, és ennek teljesítésére a költségvetésben nincs elegendő pénz. Martonyi János azt mondta: a harmadik vitatott ponton nem változtatnak, így a magyar parlamenti választásokhoz hasonlóan az európai választási kampányok idején a listát állító pártok csak a közszolgálati médiában tehetik közzé ingyen politikai hirdetéseiket.

– Számunkra most az a lényeg, hogy az Európai Bizottsággal ezeket a vitás kérdéseket rendezzük, elkerüljük a kötelességszegési eljárások megindítását. Azt hiszem, ennek az a reális módja, hogy ha a kormány a módosító javaslatait elkészíti és beterjeszti a parlamenthez. Az már egy további kérdés, hogy a parlament mikor tudja elfogadni. Feltételezésem szerint valamikor az őszi időszakban  – jelentette ki Martonyi János.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Leleplezés: már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is külföldről pénzelték

Leleplezés: már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is külföldről pénzelték

Egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben – derül ki a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez hétfőn, feltehetően a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott dokumentumcsomag eddig feldolgozott részéből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!