Március végéig biztosan elhúzódik a szombathelyi színházbotrány
2017. március 14., kedd 10:51
Március végén írhatnak ki új pályázatot a szombathelyi színház igazgatói posztjára.
A teátrum vezetésére ketten pályáztak, Jordán Tamás, a színház alapítója és jelenlegi direktora, valamint a kevéssé ismert Dér András filmrendező. Jordán Tamás nyilvánosságra hozta a pályázatát, riválisa nem. De az ő pályázata sem maradt titokban, egy internetes portál megszerezte, majd közzétette. Dér András visszalépett, mire a közgyűlés Jordán Tamásnak sem szavazott bizalmat.
„Ennek megvan a maga törvényes és bevett sora, ezt a törvényes és bevett lépéssort kívánjuk ebben a pályázatban is megmutatni és követni. Ez így volt az előzőnél és így van ez most is” – mondta Puskás Tivadar, Szombathely fideszes polgármestere.