2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Híradó 23:00

Belföld

Már több mint 11 ezren jelentkeztek a Kisfaludy-programra

Több mint 11 ezren jelentkeztek hétfő éjfélig a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy2030 programjára - mondta a szervezet vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Már több mint 11 ezren jelentkeztek a Kisfaludy-programra

Guller Zoltán közölte: a mintegy 28 ezer vidéki magán- és egyéb szállásadó számára meghirdetett pályázatra jelentkezők összigénye meghaladja a 33 milliárd forintot.

Emlékeztetett, hogy a pályázat 60 milliárd forintos keretösszegére július 15-éig jelentkezhetnek a legfeljebb nyolc szobát üzemeltető vidéki vállalkozások.

A szobánkénti egymillió forintos felújítási és korszerűsítési támogatást az év végéig kell felhasználni. Számítások szerint 58 ezer ilyen szoba van az országban - mondta.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a jelentkezés online történik, de néhány dokumentumot postán is el kell küldeni.

Felhívta a figyelmet a pályázati követelmények betartására, mert hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázat elektronikus benyújtása után postán kell elküldeni a kinyomtatott aláírt dokumentumot, az ingatlan tulajdoni lapját, és a működési engedély másolatát.

Segítséget nyújthat az ügynökség honlapján található videó is, amely részletesen elmagyarázza a folyamatot - mondta Guller Zoltán.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Mára mi, magyarok maradtunk az egyik utolsó - ha nem éppen az utolsó - templomépítő nemzet a "templomromboló" Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a felújított református imaház átadásán vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztabereken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!