2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Célpont 03:00

LMP–MSZP–Jobbik-összefogás Áder eltávolítására

2017. július 6., csütörtök 09:22, frissítve: csütörtök 15:25

Hadházy Ákos reggeli műsorunkban azt mondta, a szocialisták után az LMP is támogatja a Jobbik megfosztási kezdeményezését, amiért az államfő aláírta a plakáttörvényt.

A jogszabályt feles többséggel nyomták át a kormánypártok, ám a szakemberek és az ellenzék szerint kétharmad kellett volna hozzá, Áder János mégsem fordult az Alkotmánybírósághoz.

– Áder János egészen elképesztő módon aláírt egy olyan törvényt, amelyikhez kétharmad kellett volna. De a Fidesz azt mondta, hogy feles törvény lesz. Jól tudja, hogy ez milyen fontos a Fidesznek, a miniszterelnököt nagyon zavarták a plakátok. Azt mondják, nem érdekes, ha alkotmányellenes, majd az Alkotmánybíróság valamikor hoz valamit, csak most legalább a választásokig ne lehessen az ellenzéknek plakátolni, vagy minél kevesebbet.
– Akkor ez azt jelenti, hogy az MSZP-hez hasonlóan a Jobbik mellé áll ebben a kezdeményezésben?
– Persze. Tudjuk támogatni a kezdeményezést – mondta Hadházy Ákos.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!