2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:35

Belföld

Kisváros a nagyvárosban

A Budafok-Tétény önkormányzata által hirdetett turisztikai ötletpályázatra beérkezett 16 pályaműből a zsűri négyet díjazott; a pályázóknak a főváros XXII. kerületének arculatát kellett megalkotniuk – közölte az önkormányzat az MTI-vel.

  • Kisváros a nagyvárosban

A közlemény szerint a pályázaton az első helyezést Benkő Máté és Jakus Anita 49 ötletből álló prezentációja kapta. Ötleteik között szerepelt például flashmobok szervezése, egyedi Budafok Bor logó kialakítása, valamint a győztesek szerint fontos lenne a tervekkel kilépni Budafokról, hogy később sok látogató érkezzen vissza a városrészbe. Az első helyezett nyereménye 300 ezer forint és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által felajánlott 4 borból álló borcsomag volt.

A második helyezettnek járó 200 ezer forintot és az MTÜ borcsomagját Becsei Renáta, Fentősi Eszter és Frang Zsófia vehette át, akik pályázatukban a meglévő, jelenleg Budafokhoz köthető arculati elemek egyesítését és egy közös logó megalkotását szorgalmazták, valamint azt javasolták, hogy pesti mintára a budafoki Duna-partot is töltsék meg élettel.

A tervek szerint az önkormányzat a legjobb javaslatokat az ötletgazdával együttműködésben valósítja majd meg a közeljövőben. Budafok-Tétény önkormányzata még júliusban hirdetett ötletpályázatán arra várt ötleteket, hogyan tennék a budafoki borkultúrát és turizmust márkává, és hogyan építenék fel a kerület turisztikai arculatát. A pályázatra minden 18. életévét betöltött, de 35 évnél nem idősebb magyar, illetve európai uniós állampolgár jelentkezhetett, egyénileg és csapatban egyaránt.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!