2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Belföld

Karácsony: Súlyos hibát követtem el

Súlyos hibát követett el Karácsony Gergely – ezt a saját közösségi oldalára írta ki – hozzátéve, hogy bocsánatot kér mindenkitől, akit megbántott.

  • Karácsony: Súlyos hibát követtem el

Csak a Mazsihisz és a Zsidó Világszövetség elítélő nyilatkozatai után kért bocsánatot Karácsony Gergely, a baloldal közös főpolgármester jelöltje. A Párbeszéd politikusa a Hír TV-ben mondta azt, hogy nem tartja nácizmusnak a Jobbik korábbi antiszemita megnyilvánulását, a zsidó képviselők listázását. Karácsony Gergely az Echo TV Informátor című műsorában azt mondta: bocsánatot kér szavaiért, de ennek ellenére továbbra is együttműködne a Jobbikkal. A baloldal közeledését a szélsőséges párthoz a napokban ítélte el a Zsidó világkongresszus elnöke, és a Mazsihisz is.

„Én voltam az első Magyarországon, aki a Jobbikkal technikai koalícióról beszélt. Együtt lehet dolgozni mindenkivel, de nyilván ennek is megvannak a a maga erkölcsi alapjai. Nyilvánvaló, hogy volt egy rossz mondatom ezzel kapcsolatosan, de azt gondolom, hogy aki érteni akarta amit mondtam, az értette, aki nem akarta érteni, az nem értette. Én elkövettem egy hibát, ezért elnézést kértem sokszor, most újra megteszem, de az nem kérdés, hogy a Jobbikkal akkor tudunk együttműködni, hogyha világos választóvonalat húznak a múltjuk és a jelenük közé” – mondta.

Tekintsék meg Karácsony Gergely döbbenetes kijelentését:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.
Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!