2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Gyurcsány: Csapdába zuhanhatok, ahol eljön a halálom

2017. június 1., csütörtök 19:49, frissítve: csütörtök 22:05

Gyurcsány Ferenc szerint a saját politikai halálát jelentheti az, ha kiderül, hogy tőrbe csalták, és nincsenek külföldi számlái Orbán Viktornak. Azt azonban továbbra is fenntartja, hogy a miniszterelnök egy köztörvényes bűnöző. A DK elnöke úgy látja, helyesen döntött, amikor előállt a történettel.

Óvatosnak kell lenni, nem tudjuk, hogy ki a közvetítő, ismételte meg korábbi szavait Gyurcsány Ferenc a Hír TV-ben. – Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megszerezzük a hiteles dokumentumokat, másik oldalról nehogy én legyek a végső áldozat: a Trump-történetből tanulva, Franciaországból tanulva, nehogy én legyek az oroszok áldozata.

Elárulta, amióta nyilvánosan beszél róla, sokkal nehezebb a kapcsolatfelvétel a forrásokkal, de a volt miniszterelnök dolgozik rajta, hogy megszerezze a dokumentumokat, és arra is törekszik, hogy elkerülje a csapdát. Ha akarnak segítséget adni Orbánnak, akkor adnak, és áldozatnak készítenek be minket, mondta.

Gyurcsány a Hír TV-ben aláhúzta: Orbán egy köztörvényes bűnöző.

A DK-elnök szerint a legrosszabb végkifejlet az az, „hogy belezuhanok egy olyan csapdába, ami az én halálomat okozza”. Nem tagadta, hogy nem számolt a lehetséges kockázatokkal. Rámutatott: egy ilyen szituációban azt is mérlegelni kell, hogy melyik a kisebb kockázat, mindezeket figyelembe véve helyesen döntött.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Most akkor mi is van?

Sok százmilliót tárol egy ázsiai és egy nyugat-európai bankszámlán Orbán Viktor – ezzel a történettel állt elő  a DK elnöke, aki elmondása szerint látta is a külföldi bankszámlakivonatokat.

Terjed
A Jobbik pártelnöke szerint évek óta terjed, hogy Orbán Viktor és környezete külföldre menekített bizonyos pénzügyi szerzeményeket, vagy ahogy a politikus a Hír TV Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában fogalmazott, lopott pénzt. Vona a Gyurcsány Ferenc által korábban pedzegetett dokumentumokat nem látta. Bővebben>>>

Gyurcsány Ferenc állítása szerint eddig kétszer találkozott az orosz akcentusú közvetítővel, és az „eladó” papírjai csak megerősítették egy korábbi, orosz politikustól származó információit – ezt már a Hír TV-ben mondta. A volt miniszterelnök akkor közölte: neki minden pénzt megérnek a dokumentumok, de azok hitelességét a megvásárlás előtt még ellenőrizni kell.

Árnyaltabb a kép?

Lehet, hogy próbál kihátrálni Gyurcsány a miniszterelnökkel szemben megfogalmazott „vádak” és az akár nemzetbiztonsági kockázatot jelentő – többször megszellőztetett – dokumentumok létezése mögül. Az ATV-nek legutóbb már azzal állt elő:

A legrosszabb, ami velem történhet – ha mondjuk orosz provokációval állunk szemben –, hogy kiderül négy hónap múlva, hogy Gyurcsánynak nem nyilvános kapcsolata van az orosz szolgálatokkal. Akkor vagyunk igazán nagy bajban. Vagy még rosszabb: ha ki fog derülni, hogy fideszes provokáció…

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!