2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Belföld

Gulyás: Az utcai tüntetések nem a többség akaratát tükrözik

Itthon ma is folytatódnak a kormányellenes tüntetések, a Hősök terére bejelentett demonstrációhoz külön gyülekezőt hirdetett meg a Momentum.

  • Gulyás: Az utcai tüntetések nem a többség akaratát tükrözik

A tüntetéshez csatlakozott az MSZP és a Magyar Szakszervezeti Szövetség is, amely szombaton a túlóratörvény miatti tiltakozó levelét adta át Áder János köztársasági elnöknek.

A Fidesz az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban tegnap közleményt adott ki, amelyben azt írták: egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözői körök is részesei a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak.

A kancelláriaminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: az utcai tüntetések nem a többség akaratát tükrözik.

„Azt látjuk, hogy az ellenzék a saját magatartásával üzeneteivel erőszakos fellépésre hív fel a rendőrséggel szemben, a rendőrség törvényesen és arányosan intézkedett. Azt látjuk ráadásul, hogy a szervezők és résztvevők között Soros György kitartottjai nagyon nagy számban vannak jelen, ez is azt igazolja, hogy itt nem valós társadalmi elégedetlenségről, hanem szűk kisebbségnek az erőszakos, agresszív fellépéséről van szó” – jelentette ki a kancelláriaminiszter.

A kormánypártok által felkért provokátorok zavarhatják meg a délutáni kormányellenes tüntetést - vélik az ellenzéki pártok. Közös közleményükben azt követelik Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy biztosítsa a magyar állampolgárok békés gyülekezéshez való jogát, a rendőrség pedig a jogszabályoknak megfelelően járjon el a provokátorokkal szemben. A demonstrálóktól azt kérik, hogy őrizzék meg a tüntetés békés jellegét.

Kommunista módszerek

Az ellenzék kommunista módszerekkel él a Fidesz szerint: azzal vádolja a riválisát, amit ő maga csinál. Erről Deutsch Tamás beszélt a mai tüntetés és az ott esetlegesen feltűnő provokátorok ügyében. Az Európai Parlamenti képviselő békés tüntetést kívánt, de szerinte eddig az ellenzéki politikusok álltak a rendőrökkel szembeni erőszak élére.

A demonstráció matt közlekedési korlátozásokra kell számítani a Hősök tere és a Kossuth Lajos tér között, változik több villamos, busz és troli közlekedése . „Szakaszos és időszakos korlátozásra kell készülni a Hősök tere, Andrássy út, Teréz krt., Bajcsy-Zs. út, Alkotmány utca, Kossuth L. tér útvonalon vonulásos demonstráció miatt ma várhatóan 15 órától 18 óráig. A lezárások idején az érintett BKK-járatok terelve közlekednek, és a járatok, amiket ez különösen érint: a 9-es, a 105-ös, a 20A, a 30A és a 230-as autóbusz, illetve a 15-ös és a 115-ös autóbusz, valamint a City trolibusz. Szintén érinti a 75-ös, a 73-as, a 76-os, a 70-es, a 78-as és a 72-es trolibuszt a terelés, valamint a 2-es villamos nem jár majd a Kossuth Lajos tér és a Jászai Mari tér között, valamint a 4-es, 6-os villamos a Blaha Lujza tér és az Oktogon között” – tájékoztatta a Hír TV-t a BKK Info szóvivője, Irimiás Aliz.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.
Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!