2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Horváth: Csakis Gyurcsánnyal sikerülhet

2017. szeptember 28., csütörtök 15:34, frissítve: csütörtök 15:43

Az MSZP-s Horváth Csaba szerint a mostani demokratikus ellenzék „töketlen”, beleértve saját pártját is.

Csakis Gyurcsány Ferenccel sikerülhet a kormányváltás – Horváth Csaba szerint. Az MSZP-s politikus az ATV reggeli műsorában azt mondta: a mostani demokratikus ellenzék töketlen, beleértve saját pártját is. A politikus szerint a választókat csak az érdekli, hogy hogyan lesz kormányváltás, nem pedig az, hogy ki kivel nem akar együttműködni. Azt is mondta, hogy az ellenzéki pártoknak be kell fejezniük a hisztit és le kell ülniük egymással.

Továbbra is az új pólusban és az egyéni jelöltekben látja a lehetőséget Orbán Viktor leváltására Szigetvári Viktor. Az Együtt választmányi elnöke Reggeli járat című műsorunkban megismételte: nem akarnak választási együttműködést az MSZP-vel és a DK-val, de a tárgyalásoktól nem zárkóznak el. Az Együtt a Párbeszéddel, az LMP-vel és a Momentummal szeretne közös listát – erről szerdán egyeztetnek, de egyelőre csak a Párbeszéd jelezte részvételét.

Gémesi György pedig arról beszélt a Reggeli járatban, hogy az ellenzéki összefogás előreláthatóan nem lesz sikeres, mert csak a pozíciószerzésről szól. Az „új kezdet” vezetője azt mondja: a Fideszt nem feltétlenül a parlamenti választásokon kell legyőzni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!