2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sajtóklub 19:30

Belföld

Botka László ellen büntetőfeljelentést tettek

Büntetőfeljelentést tett a szocialista Botka László ellen a Szeviép-ügyben a károsultak képviselője. Szabó Bálint azt mondja, dokumentumokkal kívánja igazolni, hogy vezető szocialista politikusokhoz kerültek a Szeviép-milliárdok, ezért a tiltott pártfinanszírozás is felmerül az ügyben.

  • Botka László ellen büntetőfeljelentést tettek

A Szeviép-ügy egy maffiabűncselekmény, amelyben az első fokon elítélt korábbi cégvezetők csak eszközök voltak – állítja a károsult alvállalkozók képviselője. Szabó Bálint szerint Botka László a szegedi Hagyó Miklós.

„2008-ban vezető szegedi szocialista politikusok a Szeviép-vezérekkel közösen elhatározták, hogy a Szeviépen keresztül közpénz-milliókat, de inkább azt gondolom, hogy közpénz-milliárdokat tüntetnek el szegedi nagyberuházások során, majd az esetleg adódó botrányt, esetleg adódó büntetőügyeket a befolyásukkal visszaélve, helyi rendőri és ügyészi vezetőket felhasználva próbálják majd elsimítani” – állítja Szabó Bálint.

A jogász hűtlen kezeléssel és bűnpártolással vádolja Szeged polgármesterét.

A Szeviép-károsultak képviselője azzal vádolja Botka Lászlót, hogy a csődhelyzetben lévő Szeviép Zrt.-nek az önkormányzati megbízások utolsó milliárdjait még kifizette annak tudatában is, hogy már tisztában volt vele, hogy a Szeviép Zrt. nem fizeti ki a kisvállalkozókat. „Ezzel egyrészt megvalósíthatott hűtlen kezelést, ami az önkormányzati vagyon terhére valósulhatott meg, másrészt pedig bűnpártolóként részt vehetett, és tevékenyen közreműködhetett a csődbűncselekmény elkövetésében” – véli a károsultak jogi képviselője. 

Deák László cége elvégezte a vállalt munkákat, tíz éve pereskedik a pénzéért.

„A cégünket háromszáz milliós kár érte, gyakorlatilag a teljes kivitelezés a szénhidrogén-vezetékre vonatkozóan – mondta Deák László, a Korel Kft. ügyvezetője. – Sajnos mi alvállalkozók alvállalkozóiként vagyunk érintve, és hiába bizonyítjuk, hogy mi minden hegesztési varratot röntgenfelvétellel, egyebekkel, jegyzőkönyvvel tudunk bizonyítani, itt minden irat eltűnt ebben a tömkelegben.”

A szegedi polgármesteri kabinet a szegediek hergelésének tartja az ügyet, közleményben szólították fel Lázár Jánost arra, hogy hívja vissza Szabó Bálintot Szegedről. A Szeviép-ügyben egy hete született elsőfokú ítélet: a három cégvezetőt letöltendő fogház- illetve börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Járásbíróság.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor a Liu fivéreket méltatta + videó

Orbán Viktor a Liu fivéreket méltatta + videó

A Liu testvéreket méltatta Orbán Viktor Hszi Csin-ping kínai elnökkel való találkozóján. A miniszterelnök a két rövidpályás gyors-korcsolyázó olimpiai bajnok országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel, véleményét pedig a facebook oldalán is közzétette.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Mára mi, magyarok maradtunk az egyik utolsó - ha nem éppen az utolsó - templomépítő nemzet a "templomromboló" Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a felújított református imaház átadásán vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztabereken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!