2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Bajnaiék továbbra is titkolóznak

Továbbra is titkolja a Bajnai-szövetség a magánszemélyektől kapott támogatásokat. Az Együtt–PM már tavaly tízmilliós összegből kampányolt, de a pártot finanszírozó alapítvány honlapján 168 ezer forintnyi saját tőke szerepelt 2012-ben.

Továbbra is titkolja a Bajnai-szövetség a magánszemélyektől kapott támogatásokat. A Magyar Nemzet arról ír, hogy a volt miniszterelnök pártja továbbra sem tesz eleget saját korábbi vállalásának, miszerint minden adományról megmondja, honnan van. Az Együtt – Korszakváltók pártja annyit ismert el, hogy magánszemélyektől néhány millió forintot kaptak, de hogy kik és mekkora összeggel támogatták a pártot, arról későbbre ígértek részletes tájékoztatást.

A lap korábban arról írt, hogy az Együtt–PM már tavaly tízmilliós összegből kampányolt, de a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület honlapján a 2012-es beszámolóban mindössze 168 ezer forintnyi saját tőke szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nyilatkozott Karácsonyék tervéről az Autós Nagykoalíció elnöke

Nyilatkozott Karácsonyék tervéről az Autós Nagykoalíció elnöke

Mindössze néhány napja döntött a Karácsony Gergely-féle városvezetés a Budapesti Klímaügynökség létrehozásáról, az új intézmény irányítására felkért Ámon Ada máris egy olyan elképzeléssel állt elő, amely rendkívül nehéz helyzetbe hozná a budapesti autósok nagyobbik részét. Az energiapolitikai szakértő ugyanis arról beszélt egy podcastműsorban, hogy kitiltaná a főváros utcáiról a tíz évnél idősebb gépkocsikat.
Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie, a Fehéroroszországból érkező illegális migráció kivédése érdekében pedig megkezdte teljes keleti határszakaszának további megerősítését – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!