2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 20:20

Belföld

Bajai álvideó: meghosszabbíthatják a nyomozást

Valószínűleg ismét meghosszabbítják a nyomozást a bajai videóhamisítási ügyben. A Központi Nyomozó Ügyészség hamis vád miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az MSZP szóvivője nem árulta el, hogy a Fidesz lejáratására készített álvideó miatt kihallgattak-e már szocialista politikust is, az alkotókat viszont újra behívták az ügyészségre.

Újból meghallgatta az ügyészség a bajai álvideó készítőit. „A kaposvári katonai ügyészség ügyésze hallgatta meg az embereket, engemet is, 18-ra vagyok beidézve. Ugyanaz a felállás, újra ugyanazt kell elmesélni. Aki azt mondja, hogy már nem katonai ügyészség, hanem nyomozó ügyészség, és érdekes, hogy az MSZP részéről meg senki nem lett kihallgatva. Nyomást mérnek ránk” – fogalmazott Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció volt tagja.

A bajai videóbotrányba belebukott Török Zsolt utódja nem árulta el, hogy az ügyben kihallgattak-e szocialista politikusokat is. „A bajai videóüggyel kapcsolatos minden elmondható dolgot – szerintem – az MSZP az elmúlt időszakban már elmondott. Vissza lehet térni ezekre a kérdésekre, mert nagyon fontos, hogy kiderüljön ebben a kérdésben is az igazság: mi is ennek a pártján vagyunk. Azt, hogy az üggyel kapcsolatban miféle dolgok történnek a rendőrségen, az ügyészségen, azt a rendőrség és az ügyészség kellene, hogy megválaszolja. Az, hogy szocialista politikusok voltak-e esetleg tanúként meghallgatva ebben a kérdésben, arra pedig majd szintén esetleg az ügyészséget kellene megkérdezni” – nyilatkozta Veres Gábor, az MSZP szóvivője.

Miért játszották el?

A bajai videó felbukkanása után először választási csalás gyanúja miatt indult eljárás, ami megállapította, hogy a felvételek az időközi önkormányzati választás után készültek, így nem befolyásolhatták a szavazást. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy milyen célból játszották el a szereplők azt, mintha a fideszes polgármester pénzt és tűzifát ajánlott volna a cigányoknak a szavazatukért. Kőrös Gusztávék korábban mindig azt vallották, hogy erre az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte őket, a szocialisták viszont folyamatosan tagadták, hogy a botrányhoz bármi közük lett volna. „Mi azt kérjük, hogy a rendőrség tegye a dolgát, nyomozzon!” – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Hír TV-nek azt mondta, hogy az ügy december 30-án került hozzájuk a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A hamis vád miatt folyó nyomozást először február 17-ig hosszabbították meg. „A nyomozás folyamatban van, azt a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya folytatja. A nyomozás határideje 2014. február 17., amely várhatón meghosszabításra kerül. Az ügynek jelenleg nincs gyanúsítottja” – szögezte le Nagy Andrea szóvivő.

Az ügy részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel nem nyilatkozik az ügyészség.

Munkát kapott Gavra

Közben a bajai felvétel nyilvánosságra hozásába belebukó Gavra Gábor az ATV-nél kapott munkát. A Hvg.hu egykori főszerkesztője egy politikai vitaműsorban fog dolgozni. Gavra tavaly októberben azért távozott a portáltól, mert a Fidesz választási csalását bizonyító felvételként tálalta a megrendezett videót.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Így értékelt a boldog szövetségi kapitány

Így értékelt a boldog szövetségi kapitány

Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percig jól játszott a Litvánia ellen 36-23-ra megnyert mérkőzésen, a világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágóján.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Mára mi, magyarok maradtunk az egyik utolsó - ha nem éppen az utolsó - templomépítő nemzet a "templomromboló" Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a felújított református imaház átadásán vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztabereken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!