2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Az V. kerület már biztosan tart előválasztást

Most már biztos, hogy ellenzéki előválasztást tartanak az V. kerületben, miután Kovács Alex és Juhász Péter is egyértelművé tette, vállalnák a megméretést. Zuglóban Horváth Csaba továbbra is ellenzi az előválasztást. Ennek ellenére a hétvégén döntés születhet arról, a másik két baloldali jelölt tart-e előválasztást a XIV. kerületben.

  • Az V. kerület már biztosan tart előválasztást

Juhász Péter is elkötelezett az előválasztás mellett, így már biztos, hogy az V. kerületben így dől el, ki lesz Szentgyörgyvölgyi Péter kormánypárti polgármester kihívója. Magyar György, a Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke lapunknak elmondta, a szervezet holnap ül össze, ahol 

a független Kovács Alex és az eredetileg a Kétfarkú Kutya pártiak, jelenleg már a Momentum és más szervezetek által is támogatott Juhász Péter is az előválasztás menetéről tárgyal a bizottsággal. 

– Itt már csak arról egyeztetünk majd, hol legyenek a sátrak, mikor és hogyan bonyolítsuk az online szavazást, amelyre a szoftver már készen áll. A találkozón feltehetően az értéknyilatkozatot is aláírják a jelöltek – mondta.

Jelezte, Zuglóban Horváth Csaba változatlanul nem akar részt venni az előválasztáson. Ebben a kerületben a momentumos Rózsa András mellett ráadásul a párbeszédes Jámbor Andráshoz köthető Szikra Mozgalom is bejelentkezett, ők Sudár Orsolyát indítják a szocialista polgármester ellen. Arra a felvetésre, 

hogy Horváth Csaba nélkül is lehet-e előválasztást tartani a XIV. kerületben, Magyar György azt mondta, a CVB nem politikai szervezet, ezt a jelölteknek kell egymással megbeszélni, de minden bizonnyal erről is lesz szavazás, és születik határozat a hétvégén.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hétfőtől több vonat megy a Balatonhoz

Hétfőtől több vonat megy a Balatonhoz

A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint, sűrűbben indítja a vonatokat a Balatonhoz, "ezzel is elősegítve a tó térségének turisztikai hozzáférését, fejlődését" - tudatta a vasúttársaság az MTI-vel vasárnap.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!