2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

„Akár a Jobbik is rendelhette volna az ÁSZ-határozatot”

2017. december 13., szerda 19:02, frissítve: szerda 22:27

Politikailag nem biztos, hogy jól jön a kormánynak az ÁSZ-ügy, írja a közösségi médiát kutató lyzR alapítója. Az elmúlt napokban csaknem megduplázódott a Jobbikkal kapcsolatos interakció, és sokak érdeklődnek a párt által szervezett tüntetés iránt.

„Akár a Jobbik is rendelhette volna az ÁSZ-határozatot, az látszik, hogy a téma felkapott a netezők körében” – írja a lyzR közösségimédia-kutató alkalmazás blogján az oldal alapítója, Kovács Lőrinc. Mint írja, az Állami Számvevőszék vitatott döntése után a közösségi médiában majdnem megduplázódtak a Jobbikkal kapcsolatos megjelenések, és a „tüntetés” kifejezéssel kapcsolatos interakciók megelőzték a slágertémákat, a „migránsokat” és „Sorost”.

Ahogy korábban írtuk, a lyzR a közösségi médiában, elsősorban a Facebookon megfigyelhető megjelenéseket és az úgynevezett interakciókat kutatja. Interakciók alatt azt értjük, hogy egy adott témában megjelenő cikkre vagy posztra hány kedvelés, megosztás, hozzászólás vagy egyéb reakció érkezik. Azaz az interakciók alapján jól mérhető, melyek a társadalom figyelmét legjobban megragadó ügyek, másképpen, hogy mely ügyek tudták leginkább tematizálni a közbeszédet.

Jobb reklám, mint a plakátkampány 

A korábbi kutatások azt mutatták, az, hogy milyen témák ragadták meg éppen a legjobban a közösségi média felhasználóinak figyelmét, erősen összefügg azzal, hogy épp melyik pártok támogatottsága tudott növekedni. Amikor a közbeszédet a kormány által propagált témák dominálták, vagyis, amikor például a „Soros” és a „migráns” kifejezésekre mérték a legmagasabb interakciókat, a Fidesz támogatottsága is növekedett. Amikor viszont az egészségüggyel vagy az oktatásüggyel kapcsolatos interakciók indultak növekedésnek, vagyis a közvéleményt ezek a témák foglalkoztatták leginkább, a Fidesz szavazóbázisa erodálódni kezdett. Hasonló volt a helyzet, amikor a „tüntetés” kifejezésre mért nagyszámú interakciót a lyzR.

A „tüntetés” kifejezésre érkező interakciók száma az ÁSZ-határozat után is megugrott. „A tüntetés interakció görbéje hosszú idő után tegnap átütötte a migráns- és a Soros-görbét” – írja Kovács Lőrinc. December 11-én és 12-én a „Jobbik” és a „tüntetés” kifejezés messze előzte a migránsozós-sorosozós interakciókat. A Jobbik nevének megjelenései, és az arra érkezett interakciók az ÁSZ-büntetés december 6-i bejelentése után kezdett el emelkedni. Ezt némi csökkenés követte, majd a párt tüntetésének bejelentése után újra emelkedett a megjelenések és az interakciók száma.

 
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
 

Érdekesség, hogy az ÁSZ-ügy több figyelmet hozott a Jobbiknak, mint a saját plakátkampánya. „A teljes évre vetítve látszik, hogy a vizsgált ügy kapcsán – a múlt héten – majdnem megduplázódtak a Jobbikkal kapcsolatos megjelenések, és ezekre közel háromszor annyi interakció érkezett, mint az évben bármikor (az első csúcs a március végi plakátkampányra esik, de meg sem közelíti a mostanit).”

Fideszes politikusok szerint jobb lenne elhalasztani a bírságot

A Jobbik magyarázata szerint – ahogy az Vona Gábor nemrég közzétett, Orbán Viktornak küldött nyílt levelében is szerepel – az ÁSZ-büntetés „megrendelője” a Fidesz vezetősége volt, és egy jól megtervezett akcióról van szó a Jobbik ellehetetlenítésére. Az ATV-n viszont olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az ÁSZ döntése a Fidesz politikusait is váratlanul érte, akik hibának tartják a szigorú ítéletet.

A tévé szerint a Fidesz legutóbbi frakciógyűlésén – amelyen Orbán Viktor nem volt jelen – többen is kritikus véleményt fogalmaztak meg, miszerint az ÁSZ a Jobbik megbüntetésével „összerántotta” az egész ellenzéket, hiszen szocialista, DK-s, LMP-s képviselők tiltakoztak a Jobbik megbüntetése ellen. „Most a Jobbik a hatalom áldozata szerepében tetszeleg. Ráadásul az európai, német sajtó is erről cikkezik, azt a látszatot keltve, hogy Orbán Viktor fél a Jobbiktól. Holott ez nem igaz, a közvélemény-kutatások szerint sincs rá oka. A 330 milliós büntetés elég lett volna” – fogalmazta meg a kereskedelmi televízió portálja szerint határozottan az egyik képviselő.

Később az Atv.hu azt írta, több kormányzati szereplőnek is az az álláspontja, hogy a 2018-as tavaszi választások utáni időpontra, nyárra kellene halasztani a Jobbikra kirótt bírság megfizettetését, hogy elkerüljék azt a látszatot, hogy adminisztratív eszközökkel próbálják ellehetetleníteni a párt indulását a parlamenti választáson.

Fideszes mesterterv helyett baki?

A Jobbik szerint az ÁSZ Orbán Viktor utasítására írta elő a rendkívül szigorú, 660 millió forintos büntetést, azért, mert a Fidesz saját mérései szerint a Jobbik megszorongathatja a Fideszt a választásokon, ezért drasztikus eszközökkel próbálják akadályozni a kampányukat. Azonban, ha igaz, hogy politikailag a Jobbik profitál az áldozatszerepből, és hogy fideszes vezetők számára is váratlan volt a büntetés, felsejlik egy másik magyarázat is. Eszerint nem egy jól átgondolt fideszes akcióról van szó, hanem az ÁSZ magánakciójáról, amit talán a Fidesznek való megfelelési vágyból, de nem gondosan megtervezett módon indítottak el.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!