A váci Fidesz ismételten lemondásra szólította fel Fehér Zsoltot, a város jobbikos önkormányzati képviselőjét. A politikusról ugyanis kiderült, hogy évekkel ezelőtt pornográf, trágár szövegű kiadványokat szerkesztett, közösségi oldalán pedig antiszemita, rasszista megnyilvánulásokat tett. Fehér Zsolt az ügy nyilvánosságra kerülése óta sem mondott le, sőt, az egyik váci alpolgármester, az ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltként is induló Inotay Gergely még ki is állt mellette.
Izrael új átkelőhelyet nyitott vasárnap a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak: az övezet északi határán kialakított, Nyugat-Erez nevűt, bár az építkezés még nem teljesen fejeződött be ott. Az első napon mintegy negyven kamionnyi segély haladt át rajta.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Díszpolgári címet szavaztatott meg magának a baloldali többségű képviselő-testülettel gyöngyös polgármestere. Hiesz György átvette a kitüntetést, de stábunkat nem engedték be a terembe.
Botrányt akar kelteni és keresi a rivaldafényt - ezt mondta Magyar Péterről a Századvég vezető elemzője. Palóc André azután beszélt erről, hogy a Tisza Párt alelnöke Putnokon kiabált a templomból érkezőkkel, köztük a fideszes polgármesterrel.
Mára mi, magyarok maradtunk az egyik utolsó - ha nem éppen az utolsó - templomépítő nemzet a "templomromboló" Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a felújított református imaház átadásán vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztabereken.