A Duna egyre inkább közelít a Nánási út és Királyok útja vonalában felhúzott ideiglenes töltéshez a Római-parton. Az elárasztott területen az áramszolgáltató munkatársai folyamatosan kapcsolják ki az áramot a víz alá került ingatlanokban. A hullámtérré nyilvánított részen épült ingatlanok esetében a tulajdonosok komoly kihívásokkal néznek szembe.
Megszavazták azt, hogy az EU egésze gyakoroljon nyomást hazánkra, hogy Magyarország adja fel a békepárti politikáját, és álljon be végre a háborús uszítók sorába.
Kijevbe érkezett pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy Volodimir Zelenszkij elnökkel és más ukrán illetékesekkel az ország téli felkészítéséről, valamint védelmi és pénzügyi kérdésekről tárgyaljon.
Lengyelország „nulla hajlandóságot” mutat arra, hogy csapatokat küldjön Ukrajna védelmére – mondta Radoslaw Sikorski külügyminiszter az orosz tréfamesterpárosnak, akik Petro Porosenko volt ukrán elnöknek adták ki magukat. Erről beszélt a Háború Ukrajnában című műsorban Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Stier Gábor, a Moszkvatér.hu főszerkesztője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
A mentőszolgálat az árvíz miatti útlezárásokhoz folyamatosan alkalmazkodva módosítja a betegutakat - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs péntek reggeli ülését követő sajtótájékoztatón.
Úgy tűnik, nem igaz az amerikai baloldal azon állítása, miszerint Kamala Harris. a Demokrata Párt elnökjelöltje a nép egyszerű gyermeke és főiskolásként a világ egyik legnagyobb gyorsétteremláncának a dolgozója volt - hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet a Snopes amerikai tényellenőrző portálra hivatkozva.
Ketten életüket vesztették péntek reggel, amikor kamion és személyautó ütközött frontálisan Piliscsabán, a 10-es főuton - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A Duna magas vízállása miatt az M2-es metró nem áll meg a Batthyány téren, illetve a 19-es és a 41-es villamosok közlekedése is megváltozott - emlékeztetett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) péntek reggeli közleményében.
Az előrejelzéseknek megfelelően Komáromnál tetőzik, tetőzött péntekre a Duna, az árhullám halad tovább dél felé, péntek délutánra az árhullám eléri Esztergomot - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Az Egyesült Államok várakozásai szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnával foglalkozó ülésén kedden - közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
A Szeged 31-30-ra kikapott a Barcelona otthonában csütörtök este a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
A vendégek egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen.)
A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is - közölte a Magyar Posta csütörtökön.
Ha arra várnánk, hogy Brüsszel kisegítsen bennünket a bajból, akkor nyakig állnánk a vízben - fogalmazott Orbán Viktor a csütörtök reggeli árvízinfón. Bár Brüsszelben vizsgálják, hogy az árvízi helyzetben Brüsszel milyen segítséget nyújthat hazánknak, a Vezércikk vendégei nem feltétlenül optimisták ebben a kérdésben.
Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője szerint Magyar Péter ellenzéki pártelnök irányítja az árvízi védekezést. Vitályos Eszter kormányszóvivő nem hagyta szó nélkül a kijelentést.
A világon hét országban, köztük Magyarországon is elindultak a tüdőrák elleni vakcina klinikai vizsgálatai. Ez az új mRNS-alapú vakcina áttörést hozhat a tüdőrák elleni küzdelemben. Az oltás lényege, hogy a szervezet saját immunrendszerét használja fel a betegség legyőzésében. Ha a vizsgálatok eredményesek, várhatóan 2030 után kerülhet forgalomba a tüdőrák elleni vakcina.
Tíz százalékponttal vezet a Fidesz a többi párt előtt. Az utóbbi három hónapban a Gyurcsány-koalíció, a Mi Hazánk és a Momentum tábora is gyengült. A Tisza Párt 5 százalékpontot erősödött, plusztámogatóik a többi ellenzéki párt korábbi támogatói. A Napi Aktuálisban Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét kérdeztük a témáról.
Szuverenista bevándorláspolitikája miatt Olaszországban harmadszor is perbe fogták Salvinit. A palermói ügyészség „emberrablással és hivatali hatalommal való visszaéléssel” vádolja a politikust. Salvinire hat év börtönt kértek. A témáról Rosonczy-Kovács Mihályt, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatóját kérdeztük.
Izrael minden határon túlment a távközlési eszközök tömeges felrobbantásával Libanonban - jelentette ki csütörtökön Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője, miután milíciájának számos tagja is megsebesült a robbanásokban.
Többen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek Libanonban, amikor egyszerre robbant fel ötezer személyhívó készülék. A Napi Aktuálisban kapcsoltuk Robert C. Castelhez, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadójához Jeruzsálembe.
Hollandia kérelmezte, hogy mentsék fel az új migrációs paktum alól. Orbán Viktor is ezt tenné. A Napi Aktuálisban Vargha Márkkal, a Migrációkutató Intézet elemzőjével beszélgettünk.
Magyarország továbbra is védekezik, hatalmas az összefogás. Budapestet felkésztették, a Dunakanyarban már kertek vannak víz alatt, Kisoroszit elzárta a folyó. A Napi Aktuálisban kapcsoltunk Dunaalmásra, Makay Tibor polgármesterhez, mivel a településen már éjszaka meg kellett erősíteni a gátat.
Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
A jövő hét közepén vonulhat le teljesen az árhullám a Duna hazai szakaszán, egyelőre a főváros és a folyó alsó szakaszán érintett települések is gőzerővel védekeznek.
A budapesti rendőrök a polgárőrökkel közösen biztosítják az árvízzel veszélyeztetett és a védelmi munkálatokkal érintett területeket. Budapest rendőrfőkapitánya és a BRFK vezetői ma is személyesen győződtek meg az árvízvédelmi felkészültségről.