A kormánypárti politikus hozzátette, a Brüsszelben zajló harc a múlt és a jövő erői, azaz a háborúpárti és a békepárti erők között hosszú, nagyon nehéz és elhúzódó harc lesz.
Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta: "Arra szeretnék ösztönözni a fiatal családosokat, hogy ne kelljen választaniuk a munka és a tanulás, valamint a családi élet között."
Csaknem egymilliós kisebbséget sértett meg Somogyi András - jelentette ki a HírTV-nek nyilatkozó romaügyi szakértő. Forgács István szerint minden jóérzésű cigány embernek és általában véve minden jóérzésű embernek ezt vissza kell utasítania. A balliberális humorista a Youtube-csatornájára feltöltött videójában megalázó, emberi mivoltában sértő és rasszista utalásokkal illette Orbán Viktort.
De vajon mi vezethetett odáig, hogy a fiatal, karizmatikus politikus, aki 2015-ben a harmadik helyről húzta fel a liberálisokat kormánypárttá, mostanra a legnagyobb eltántorító erő lehet a választók szemében?
A szakértó kifejtette: Maga az Európai Központi Bank korábbi vezetője, Mario Draghi is elismerte, hogy az eurót kritizáló közgazdászoknak igazuk volt, és hogy a közös valuta valójában egy euroföderalista politikai projek.
Nem kell egyformán látnunk a világot, de azt azért látnia kell, melyik oldal milyen irányba tart. Látnia kell, hogy a globalista oldal támogatása mit hoz magával.
A történet Mátyás király udvarában játszódik, ahol a krónikákat írják a bölcs királyról, de a film a király gáláns kalandjait és epizódjait mutatja be.
A kormány idén is biztosítja a rezsicsökkentést, és továbbra is megvív minden csatát, hogy megvédje azt - közölte az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton.
Jó ma Magyarországon egyetemre járni, egyetemistának lenni menő - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter az Educatio oktatási szakkiállításon szombaton Budapesten.