Az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán.
Nekünk minden alkalommal meg kell küzdenünk a baloldallal és az ideológiai támadások következményeként kialakult nemzetközi helyzettel. Ehhez pedig szükséges a társadalmi támogatottság. Minél nagyobb a társadalmi támogatás a kormány mögött, annál erősebben tudjuk megvívni a hazai és nemzetközi csatákat - mondta a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjújában Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője.
Az ukrán elnök elismerte, hogy az ukrán hadseregnek nincs elég ereje visszafoglalni az ország egyes megszállt részeit, köztük az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félszigetet.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egysége az osztrák rendőrökkel közösen számolt fel egy Linzben bordélyházat üzemeltető bűnbandát.
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a közösségi oldalán megjelent posztban mutatott rá, hogy a baloldal reményei és a valóság sokszor közel sem párhuzamosak egymással, akármennyire is igyekeznek ezt sulykolni - mutatott rá a Magyar Nemzet.
A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő - szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Az ukrajnai és a gázai háború, valamint más fegyveres konfliktusok hatására tavaly jelentős mértékben emelkedtek a világ száz legnagyobb fegyvergyártó vállalatának eladási mutatói – olvasható a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn közzétett jelentésében.
Tömegverekedés és tülekedés tört ki szurkolók között egy labdarúgó-mérkőzésen a Guineai Köztársaságban vasárnap, kórházi beszámolók szerint többtucatnyian meghaltak.
Vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség” – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.
Orbán Viktor szerint soha ilyen közel nem voltunk a békéhez, és soha ennyire nem volt veszélyes a háborús helyzet. A témában Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyarország honvédelmi minisztere is elmondta véleményét a Bayer Show-ban.
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.
A szociáldemokraták jelzésértékűnek tekintik a vasárnapi romániai választások eredményét, a liberálisok nyitottak a koalíciós kormányzásra – derül ki a PSD és a PNL vezetőinek urnazárás utáni első nyilatkozataiból.
A közéletet érintő legfontosabb eseményekről ezúttal Gajdics Ottó, Haraszti Gyula, Novák Zoltán és Fodor Gábor vitázott. Műsorvezető M. Dobos Marianne.
Bár a kutatások adatai, valamint a román mainstream sajtó véleménye az volt, hogy a választást vélhetően a jelenleg regnáló miniszterelnök, Marcel Ciolacu nyeri meg, ehhez képest Ciolacu be se jut a második fordulóba, miután az első fordulót a szinte ismeretlen Calin Georgescu nyerte meg. A témáról a Sajtóklub vendégei is elmondták véleményüket.
Sorsdöntő szavazás előtt áll ma Románia. A nap végére kiderülhet, hogy az országban a magyarellenes, szélsőségesen nacionalista erők mekkora hatalomhoz jutnak a román parlamentben.
Az Európai Néppárt és a baloldali pártok közösen támogatják a háborús politikát – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.