Magyar Péter egy pécsi gyermekotthon előtt folytatta országjáró körútját, ahol többször sértő kifejezéseket tett Menczer Tamásra, majd a vita hevében arrébb is lökte a kormánypárti politikust.
Európa továbbra is elkötelezett a háború folytatásának pusztító irányvonala mellett - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
Sokan sokféleképpen hajtjuk álomra fejünket, kispárnával-nagypárnával, puha-kemény matracon, vannak akik jól befűtenek és olyanok is akik a hűvösebbet szeretik alvás közben.
Mintegy 300 milliárd euró (124 ezer milliárd forint) kárt okoznak évente a Földet sújtó szárazságok - figyelmeztetett az ENSZ kedden közzétett jelentésében, amelyet a 16. Biodiverzitás Konferencia (COP16) második napján mutattak be a szaúd-arábiai Rijádban.
Egy igazán jó házi májkrém készülhet kacsa-, csirke-, sertés- vagy akár borjúmájból. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei hírportál cikkéből pedig kiderül, hogy miként is teszi ezt meg a Nyírbogdányban élő Varga Benjáminné. aki a férjével közösen üzemeltet egy húsboltot Kéken.
Forgalomlassító gazdatüntetések kezdődtek kedden a lengyelországi közutak több szakaszán az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezet tagállamai között kötendő együttműködési szerződés miatt - közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió helyszíni tudósításban.
Magyarország négy ponton érintett az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók ügyében, de ezek közül háromra már meg is van a megoldást jelentő jogi konstrukció, és így továbbra is biztosított hazánk energiaellátása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A 99 Mozgalom országos politikai célokat szolgált - reagált a főpolgármester a szervezet eltűnésére, saját magát pedig csak helyi politikusnak titulálta.
A Real-PR 93. friss, hétfőn közölt közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP biztosan őrzi első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt, baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát.
Hivatalból vizsgálat indult az állami fenntartású egyetemek diszkriminációmentességének biztosítása érdekében - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) kedden az MTI-vel.
A TikTok és a YouTube a tinédzserek első számú mobilos platformja - derült ki az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásából, amely részleteit kedden közölték az MTI-vel.
Emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi ellen, aki kést vitt az iskolába, és közölte osztálytársaival, hogy tanárukat meg fogja szurkálni - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.
A magyar emberek biztonsága nem a határainkon, hanem attól távolabb kezdődik - közölte a honvédelmi miniszter kedden a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.
A brit miniszterelnök szerint Ukrajnát olyan helyzetbe kell hozni, hogy a lehető legerőteljesebb pozícióból kezdhessen tárgyalásokat a háború befejezéséről.
Második világháborús aknavetőgránátokat emeltek ki egy óbudai építkezésen megállított markoló kanalából a tűzszerészek – írta a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred facebook-oldalán kedden.
Magyarország ellen szavazott a Tisza Párt és a DK Brüsszelben, Deutsch Tamás szerint a Tisza és a DK is a háború pártján áll. A témáról a Vezércikk vendégei is elmondták a véleményüket.
A becslés szerint 2024 novemberében országosan 11277 lakóingatlan értékesítése, valamint 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A Napi aktuálisban Gáspár Kristóf a Paradigma Intézet vezető elemzője és Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője vitatta meg ezeket a témákat: jobboldali újságírókat fenyeget a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter országjárása, pártpreferencia mérések.
A Napi aktuálisban Yann Caspar a Hír TV külpolitikai szerkesztője volt a vendég, aki ezekről a témákat kommentálta: francia kormányválság; költségvetés vagy bizalmatlansági indítvány?
A Napi aktuális vendége Szakáli István Loránd a Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója volt, aki arról osztotta meg a véleményét, hogy 6,5% eredményt ért el a múlt vasárnap a romániai parlamenti választáson az RMDSZ.