Magyar Péter az árvízi védekezés több helyszínéről is bejelentkezett az elmúlt napokban. Erre a tevékenységére hivatkozva nem képes leülni és megvédeni a saját álláspontját a köztévében. A témáról a Vezércikk vendégei is elmondták a véleményüket.
"Munkába álltak a honvédség úszó lánctalpasai. Neszmélynél érkeztek a gátakhoz és a következő napokban a térségben segítik majd az árvízi védekezést" - olvasható a kormány szerda esti posztjában a Facebookon.
Amikor Magyar Péter teret és felületet kaphatna, angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól. Így reagált a miniszterelnök politikai igazgatója arra, hogy hiába ajánlott új időpontot Magyar Péternek a köztévé, a Tisza Párt elnöke ezt is elutasította.
A Napi aktuálisban Nagy Attila Tibor politikai elemző és Kacsoh Dániel a Mandiner főszerkesztő-helyettese osztotta meg véleményét ezekről a témákról: árvízi védekezés – árvíz, homokzsák, politika; nem megy el a köztévébe Orbán Balázzsal vitatkozni Magyar Péter, az új időpontokat is kifogásolja.
A Napi aktuális vendége Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere volt, aki az árvízi védekezés a fővárosban témájáról és az új közgyűlés működőképességéről mondta el véleményét.
Az egyik robbanás egy olyan temetés közelében történt, amelyet a Hezbollah a keddi támadás áldozatainak szervezett, három felnőttnek és egy kislánynak. Az esetről videó is készült.
A Napi aktuálisban Kiszelly Zoltán a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány politikai elemzési igazgatója ezekről a témákról beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezetővel: biztosi portfólió, az új testület irányai, Draghi jelentés az Európai Unió versenyképességéről.
A Napi aktuálisban László András EP-képviselővel beszélget Velkovics Vilmos műsorvezető, akivel ezekről a témákról volt szó: ma vitáztak az európai parlamenti képviselők a közép-európai árvízhelyzetről és a segítség lehetőségeiről, Magyar Péter nem volt jelen a vitán, napirendre került a magyar Nemzeti Kártya program.
Órákon belül elzárja a víz Kisoroszit a külvilágtól. Ha ez megtörténik a település csak légi és vízi úton lesz megközelíthető. A település polgármestere szerint nyolc napig tarthat ez a helyzet.
Két biztonsági őr halt meg a Moszkva központjában, a Romanov Dvor üzletközpontban található Wildberries irodában történt lövöldözésben. Egyikük halálát Tatjana Bakalcsuk, a cég alapítója megerősítette.
Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
Sajnos még mindig sok a szabálytalan autós a magyar utakon. Nem ritka, hogy valaki minden szabályt figyelmen kívül hagyva mások életét veszélyezteti. Még 2021-ben száguldozott egy karosszérialakatos férfi Budapesten, ezért őt első fokon el is ítélte a bíróság.
Az utóbbi időben egyre inkább elszaporodtak azok a weboldalak, ahol hamis termékekkel verik át a vásárolókat. Jobbik esetben silány minőségű termék érkezik meg, rosszabb esetben pedig meg sem érkezik a megrendelt árú.
Nagymaroson, majd Kismaroson ellenőrizte szerda délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi munkálatokat, Rétvári Bencével, a térség országgyűlési képviselőjével közösen.
Ha látsz sz…rjankót, hótiszta lapáton, Jusson majd eszedbe áruló a gáton – olvasható az immár a Magyar Nemzeten megjelenő Bayer Zsolt Blogban. A verset változtatások nélkül közöljük.
Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő szerint van félnivalója a Hezbollah-robbantásokkal hírbe hozott magyar cégvezetőnek. A Mandiner cikkéből kiderül, hogy mire alapozza állítását a szakember.
Sok sérült a Hezbollah síita milícia tagja. A Libanonban jelentős befolyással bíró, Irán-barát Hezbollah Izraelt tette felelőssé a történtekért, és közölte, hogy a zsidó állam "méltó büntetést fog kapni gyilkos agressziójáért".
Az Európai Bizottság megkezdi levonni a Magyarországnak szánt esedékes uniós kifizetésekből az EU bírósága által az országra kiszabott 200 millió eurós bírságot, miután a magyar kormány a határidőig nem fizette be az összeget - jelentette be a bizottság szóvivője szerdán.
A holland kormány szerdán hivatalos kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz annak érdekében, hogy kimaradhasson a 2026-ban életbe lépő új menekültügyi és migrációs paktumból.
A Tisza Párt vezetője hazudozik összevissza és hülyeségeket beszél – írja a Magyar Nemzeten megjelent véleménycikkében Bayer Zsolt, amelyet változtatások nélkül közlünk.
Napjainkban hajtóvadászat folyik a migrációt elutasító politikusokkal és kormányokkal szemben, ennek része a határ védelme miatt Magyarországra kirótt gigabírság és a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettesre kért hatéves börtönbüntetés is - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ahogy arról a hirtv.hu is beszámolt, egészen kivételes és egyben rendkívül félelmetes titkosszolgálati akciót hajtott végre Izrael Libanonban és egyes hírek szerint Szíriában is.
Feljelentést tesz az Open Arms ellen Matteo Salvini. A volt belügyminiszter a civil szervezetekkel veszi fel a harcot, akik minden alkalmat megragadnak, hogy provokálják és ellehetetlenítsék.
A hétvégén nagy fecskepusztulásról lehetett hallani a Balaton térségében, a 71-es főúton száz és ezer számra ütötték el a vétlen autósok a legyengült vándormadarakat.
Szolidaritásáról biztosítja a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója Matteo Salvinit. Az olasz kormányfőhelyettest ugyanis több éves börtönbüntetésre ítélné az ügyészség, mert nem engedett kikötni egy migránsokat szállító hajót.
A háborús lázban égő politikusok egyre többször tesznek olyan kijelentéseket, amelyek az orosz-ukrán konfliktus kiszélesedéséhez vezethetnek - hangsúlyozta Somkuti Bálint.
A magyar elnökség élesítette az Európai Unió válságelhárító mechanizmusát. Ma délelőtt pedig az Európai Parlament is napirendjére vette a közép-európai szélsőséges időjárás miatt kialakult helyzetet.
A migránsok követik el a legtöbb erőszakos rablást a spanyolországi Katalóniában. A regionális rendőrség adatai szerint a bűnelkövetők többsége az afrikai bevándorlók közül kerül ki.
Most annak van itt az ideje, hogy a politikai hangulatkeltés helyett mind együtt dolgozzunk az árvíz ellen - hívta fel a figyelmet a Fidesz budapesti elnöke.
A magyar történelemből ismert árvízi hajóssal szemben, Magyar Péter egy árvízi bohóc – így reagált a Nézőpont Intézet vezetője a Tisza Párt elnökének megnyilvánulásaira.
Kölnben egy héten belül másodszor történt kisebb robbantás szerdán – számolt be róla a Deutsche Welle. A WDR helyi műsorszolgáltató arról tájékoztatott, hogy legalább egy járókelő megsérült, és a hétfői esethez hasonló anyagot használtak.