Hogyan fog hozzá Amerika naggyá tételéhez Trump és mit hoz ez nekünk magyaroknak: Erről fejtette ki véleményét a Globál című műsorban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetőnek.
A német hatóságok többrendbeli gyilkosság, gyilkossági kísérlet és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat a magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás gyanúsítottja ellen - jelentette be a rendőrség vasárnap kora reggel.
Az elfogadott jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése. Ennek szellemében az új gazdaságpolitikai akciótervben megjelenő intézkedésekkel a gazdasági növekedést magasabb és hosszú ideig fenntartható pályára tudjuk állítani - mondta a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást és fel fog lépni ellene - közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett - közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
A magdeburgi karácsonyi vásáron történt támadás utánzásától tart Olaszországban az ünnepek közeledtével a belügyminiszter, Matteo Piantedosi, aki a legmagasabb szintű készültséget rendelte el a jubileumi szent év keddi nyitónapjára.
Hat egyéni bajnokot avattak a vívók országos bajnokságán a BOK Csarnokban. A hölgyeknél női párbajtőrben a tatabányai olimpiai bronzérmes Muhari Eszter megvédte címét.
A tavalyi év sikere után ismét megrendezték Győrben a Fehér Miklós Emléktornát. Itt majd két tucatnyi korábbi válogatott labdarúgó húzott újra szerelést egykori társuk tiszteletére.
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között - közölték ügyészek szombat délutáni sajtótájékoztatójukon.
A skót kormány volt igazságügyi minisztere szerint minden bizonnyal az Egyesült Államokban vád alá helyezett líbiai gyanúsított a lockerbie-i robbantás valódi tettese.
Január elsejétől a 35 év alatti fiatal munkavállalóknak havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást biztosíthatnak a munkáltatók. Erről a héten döntött a kormány. A miniszterelnök kiemelte: úgy érzi, hogy ezzel racionális és gazdaságilag ésszerű támogatást biztosítanak a lakbérek és a lakáskölcsönök fizetéséhez a fiatalok számára.
A világban élő keresztények ma sokszoros nyomás alatt élnek. Itt, Európában identitás szinten éri fenyegetés az illegális migrációval beáramló iszlám által a hétköznapi embereket, karácsony közeledtével pedig tetten érhető az ünnep teljes elanyagiasítása is.
Kigyulladt egy távolsági autóbusz a délkelet-brazíliai Minas Gerais államban, miután sziklatömb zuhant a járműre, és az összeütközött egy teherautóval. A balesetben legkevesebb 37 ember meghalt - közölték a hatóságok, miután minden áldozatot kiemeltek a roncsból.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal a Magyar Hang által közreadott, majd több orgánum, illetve Magyar Péter közösségi oldala által is közzétett álhírről adott ki elemző cikket.
A Schäfer András gólja ellenére az Union Berlin 4-1-re kikapott a Werder Bremen vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján.
Ilyen terrortámadások a bevándorlási válság előtt nem voltak! - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött posztjában.
Jól vannak a zágrábi általános iskolában történt késelés áldozatai, mindenki túl van az életveszélyen - mondta Irena Hrstic egészségügyi miniszter szombaton, miután meglátogatta az egy nappal korábban történt halálos kimenetelű tragédia sérültjeit a kórházban.
Vasárnap az ország északi, északkeleti részében, az Északi-középhegység nyugati felében akár több centiméteres hóréteg is kialakulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. szombat délutáni videójából.
A Tisza párt nem csak migrációpárti politikájával támogatja Brüsszelt, de az azonos nemű párok ügyében is. A Tisza párt EP-képviselője ugyanis arra szólított fel, hogy: "ne rekesszünk ki senkit, mindenkit fogadjunk be".
Horváth Patrícia most már évek óta segít számos fiatalabbnak és idősebbnek z egészséges életmódot követni, legyen az testmozgás vagy egészséges táplálkozásra való áttérés. Bár nem a Karácsony a fogyókúra időszaka, azért ilyenkor is lehet tenni az egészségért.
Egy nap alatt közel hatszáz illegális bevándorló kötött ki a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken. Az egyik csónak utasai hajótörést szenvedtek, többen közülük a tengerbe fulladtak.
Ez a merénylet azt mutatja, hogy nincsen megoldás Németországban ilyen mennyiségű migránssal szemben - erről beszélt a Híradónknak Nógrádi György a magdeburgi terrortámadással kapcsolatban.
Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc, Puzsér Róbert, Karácsony Gergely, az ÁVH-s unokák, Nagy Ervin, Brüsszel és Pressman után ezúttal, a magát függetlennek és objektívnek tartó sajtó, pestiesen szólva a FOS kapta meg a titokzatos netzenésztől azt, ami neki jár - írja Csépányi Balázs újságíró a Magyar Nemzet oldalán.
A nyugatról keletre tartó erős tranzitforgalom péntek délután óta fokozott terhelést ró az M1-es autópályára, a sztráda szinte teljes hosszán lassul a haladás, a menetidő akár két órával is nőhet Hegyeshalomtól Budapestig - közölte az Útinform szombaton.
Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a HírTV stúdiójában értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szombati nemzetközi sjatótájékoztatóját.
Ötre emelkedett a németországi Magdeburgban, egy karácsonyi piacon péntek este történt gázolásos merénylet halálos áldozatainak száma, és több mint 200-an sérültek meg - jelentette be szombaton Reiner Haseloff, a Szász-Anhalt tartományi kormány vezetője.
Az illegális migráció és a terrorcselekmények között van összefüggés - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóján, a németországi Magdeburg karácsonyi vásárában történt tömeges gázolásra utalva. Orbán Viktor azt mondta, Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból, rá akarnak erőltetni Magyarországra egy olyan migrációs szabályozást, aminek "a kockázata kiveri a szemünket", ezt nem szabad megengedni.
Nekünk, magyaroknak a karácsony a legszentebb ünnepünk – hangsúlyozta Vitályos Eszter kormányszóvivő pénteken a Magyar Nemzeti Férfikar Karácsonyi üdvözlet című koncertjén a Pesti Vigadóban.