Az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán.
A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő - szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Az ukrajnai és a gázai háború, valamint más fegyveres konfliktusok hatására tavaly jelentős mértékben emelkedtek a világ száz legnagyobb fegyvergyártó vállalatának eladási mutatói – olvasható a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn közzétett jelentésében.
Tömegverekedés és tülekedés tört ki szurkolók között egy labdarúgó-mérkőzésen a Guineai Köztársaságban vasárnap, kórházi beszámolók szerint többtucatnyian meghaltak.
Vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség” – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.
Orbán Viktor szerint soha ilyen közel nem voltunk a békéhez, és soha ennyire nem volt veszélyes a háborús helyzet. A témában Szalay-Bobrovniczky Kristóf Magyarország honvédelmi minisztere is elmondta véleményét a Bayer Show-ban.
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.
A szociáldemokraták jelzésértékűnek tekintik a vasárnapi romániai választások eredményét, a liberálisok nyitottak a koalíciós kormányzásra – derül ki a PSD és a PNL vezetőinek urnazárás utáni első nyilatkozataiból.
A közéletet érintő legfontosabb eseményekről ezúttal Gajdics Ottó, Haraszti Gyula, Novák Zoltán és Fodor Gábor vitázott. Műsorvezető M. Dobos Marianne.
Bár a kutatások adatai, valamint a román mainstream sajtó véleménye az volt, hogy a választást vélhetően a jelenleg regnáló miniszterelnök, Marcel Ciolacu nyeri meg, ehhez képest Ciolacu be se jut a második fordulóba, miután az első fordulót a szinte ismeretlen Calin Georgescu nyerte meg. A témáról a Sajtóklub vendégei is elmondták véleményüket.
A Szoboszlai Dominikkal felálló, listavezető Liverpool 2-0-ra legyőzte otthon a címvédő Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel kilenc pontra növelte az előnyét a második Arsenallal szemben, míg a City lemaradása 11 pontosra duzzadt.
Elnyeri megérdemelt büntetését, aki Oroszországra mért mélységi rakétacsapásokkal próbálja meg eszkalálni a feszültséget Ukrajna körül - figyelmeztetett ki Szergej Lavov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
Elkezdődött a Karácsonyt megelőző készületi időszak, az advent. A következő négy hét a keresztények számára az elcsendesedés, a felkészülés és a bűnbánat ideje, ami Krisztus születésével teljesedik be.
Sorsdöntő szavazás előtt áll ma Románia. A nap végére kiderülhet, hogy az országban a magyarellenes, szélsőségesen nacionalista erők mekkora hatalomhoz jutnak a román parlamentben.
Az Európai Néppárt és a baloldali pártok közösen támogatják a háborús politikát – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Hogyan emelte trónra és tartotta ott a Habsburgokat a pénzügyi háttérhatalom? Erről beszélt Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász a Globál című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Mit is előzne meg a NATO megelőző csapása? Erről beszélt Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász a Globál Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
A két Koreát elválasztó demilitarizált övezet közelében, egy dél-koreai határmegfigyelő központban nyitotta meg legújabb kávézóját a Starbucks amerikai vállalat.
A Svenk legújabb adásában a decemberben debütáló DAC című sportdokumentum filmről, a mozikban sikerrel futó Ma este gyilkolunk című magyar bűnügyi komédiáról, Császár Tamás Leslie Mándokiról szóló új filmjéről, valamint Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíróként is sikeres rendezőről volt szó.
A Szélesvásznú történelem mostani adásában Keleti Márton 1949-ben készült alkotásáról, a Mágnás Miska című zenés vígjátékról volt szó. A produkcióban olyan nevek vitték a prímet, mint többek között Gábor Miklós, Sárdy János vagy Latabár Kálmán. A filmről Sal Endre, az Újságmúzeum.hu főszerkesztője, László Ferenc kultúrtörténész beszélt. A műsort Zavaros Eszter és Csatári Bence vezette.