A Fővárosi Közgyűlésben mandátumot szerző Béres András, a Párbeszéd-Zöldek politikusa szerint adott esetben, a helyzet megoldásaként előfordulhat, hogy fontos feladatot kap Vitézy Dávid a fővárosban.
Szentkirályi Alexandra pénteken arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, hogy ismertessék, mik a terveik a Fővárosi Közgyűlésben.
Oroszország és Amerika is nagyobb sebességre kapcsol az ukrajnai háborúban! Az HírTV stúdiójában Vukics Ferenc katonai szakértő és Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője. Műsorvezető: Nádori Teodóra.
Kizárólag az Európa Parlament döntésén múlik, hogy elindulhat-e az eljárás Magyar Péter ellen a júniusi diszkóbotránya kapcsán. Csütörtökön ugyanis Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél a politikus mentelmi jogának felfüggesztéséért, a lopás miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként - írja a Magyar Nemzet.
Metropolis címmel megjelent Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-dalszerző első dupla stúdióalbuma, amely huszonkét dalt tartalmaz különböző hangszerelésben.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.