Az MSZP végül nem közli esélyes jelölti listáját
Hír TV
2018. március 27., kedd 10:16
Visszavonta az MSZP azt az esélyes jelölteket felsorololó listát, amely a Népszava mellékleteként jelent volna meg. A lajstrom már elkészült, de a párt a lapok kinyomtatása után leállította a terjesztését.
Az Index megszerezte a névsort, amelyben egyetlen jobbikos sincs, több körzetben viszont az LMP-s jelölt az esélyes a DK-s helyett. Gyurcsány Ferenc tegnap a Hír TV-nek elismerte, hogy a lista létezik, de azt mondta, már nem akar vele foglalkozni.
„Abban biztos vagyok, hogy az MSZP valamilyen szintű támogatása, részvétele nélkül egy ilyen lista nem tud összeállni. Hogy erről kinek volt tudomása, kinek szervezte, milyen indíttatásból tette, hogy valójában megalapozza-e ezt a listát bármilyen ellenőrizhető kutatás, nem tudom, de nem is nagyon kívánok vele foglalkozni. Szerintem ez így van rendjén a választások előtt 13 nappal” – fogalmazott Gyurcsány.