2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Szakértők szerint tárgyiasítják a gyerekeket a kampányban

Hír TV

2018. február 23., péntek 18:19

Törvénysértőnek tartják a szakértők a gyerekek felhasználását a kampányban. Az elmúlt hetekben, hónapokban több fideszes politikus is olyan képeket tett közzé, amelyeken óvodásokkal, iskolásokkal együtt szerepel.

Egy rákospalotai általános iskolában kampányolt csütörtökön a Fidesz képviselőjelöltje. László Tamás az eseményről ezt a fotót tette közzé a közösségi oldalán, amin – eredetileg – több gyerek is felismerhető volt. A választókörzet iskoláiban az Országgyűlés oktatásért felelős bizottságának jobbikos elnöke és a párt helyi képviselőjelöltje is látogatást tett volna. Őket azonban Dúró Dóra szerint a helyi tankerület igazgatója nem engedte be.

Azt kaptam válaszul, hogy csak tanítási időn kívül mehetünk be az intézménybe, ami teljesen abszurd, mivel mi az intézmény életére vagyunk kíváncsiak, és egy iskolában egyébként sem kampányol az ember. Tehát én az iskolalátogatásaim során általában az intézmény vezetőjével szoktam beszélgetni az iskola életéről, megbeszéljük, hogy mik a legnagyobb problémák, mik a fejlesztési lehetőségek – mondta el a képviselő.

Simicskó István honvédelmi miniszter egy hete egy újbudai óvodában kampányolt, a gyerekeknek az intézmény hőszigeteléséről tartott előadást. Januárban a nemesvámosi óvodásoknak kellett végighallgatni a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjelöltjét az új óvoda alapkőletételénél.

Tavaly decemberben pedig a csepregi polgármester térdepeltetett óvodásokat a hideg aszfalton, mikor a település felújított főutcáját adták át. A gyerekek szimpatikusabbá teszik a politikusokat, így szerepeltetésük gyakori kampányfogás. Pedig a szakértők szerint ez törvénysértő.

Ilyenkor a gyerekeket tárgyiasítják, ez sérti az emberi méltóságukat. Másrészt pedig hogyha gyerekekkel iskolai, óvodai időben, tehát felügyeleti időben…, akkor ezzel a köznevelési törvényt is megsértik, hiszen az tiltja, hogy iskolában pártpolitika is megjelenjen – véli az Eötvös Károly Intézet kutatója, Zsugyó Virág.

Ilyen jogsértés miatt az oktatási intézmény tehetne panaszt, ami kiszolgáltatott a hatalomnak. De sokszor a szülők is félnek a negatív következményektől – véli az Eötvös Károly Intézet igazgatója. A szervezet így irányelveket dolgozott ki a médiának, hogy a gyerekeket ne zsákmányolhassa ki a politika.

Ha egy médiaeseménynek semmi más funkciója nincs, csak annyi, hogy a politikus szerepelhet gyerekekkel, arról egyszerűen nem ad hírt, ha egyébként meg van hírértéke, akkor egyrészt a rosszallását fejezheti ki, másrészt pedig különböző technikákat alkalmazhat arra, hogy a gyerekek ne sérüljenek, tehát például gyerekek arcát felismerhetetlenné lehet tenni – mondta Majtényi László.

Az intézet korábban politikusoknak is megfogalmazott irányelveket a gyerekekkel való kampányolásról, ám ezt csak ellenzéki képviselők írták alá. Az LMP miniszterelnök-jelöltje pedig törvényjavaslatot is benyújtott a gyerekek védelmében.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!