2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Troll

Troll: Nagyon nem „píszí” a keresztény közösségek védelme

A Hír TV Troll című műsorában M. Dobos Marianne műsorvezető és vendégei – Boros Bánk Levente a Médianéző ügyvezetője, Kacsoh Dániel a Magyar Hírlap lapszerkesztője, és Bándy Péter a Demokrata vezető szerkesztője – révén megtudhatták immáron, hogy újabb főpolgármester-jelölt bukkant fel. Az adásban szó volt arról is, hogy Orbán Viktor magánrepülő helyett fapadossal utazott, balliberálisékat pedig a hideg rázta ki emiatt. Aztán Önök – jobboldali nézők – örök butaságra vannak ítélve a jobbikos Varga-Damm Andrea szerint, a HVG-s Hercsel Adél szerint pedig – szintén Önök – ostobák. Már Márky-Zay Péter is úgy véli, ciki a róla írt Kálmán Olga könyv, és szinte hihetetlen, de a HVG leírta: Magyarország az Európai Unió 4. legolcsóbb állama.

  • Troll: Nagyon nem „píszí” a keresztény közösségek védelme

Túl sok ellenzéki visítás volt a héten, a műsor készítői igyekeztek szemezgetni ezek közül. Például, Orbán Viktornak nagyon rossz az európai bizottság új elnöke, de az is rém kínos, hogy magángép helyett fapadossal utazott. Erre érkezett a szenzáció: ezen a héten – az ellenzéki politikusok egynémelyike szerint – mindenki ostoba volt. A Jobbikos Varga-Damm Andrea szerint a Hír TV-sek, aztán a Hír TV nézői, a HVG újságírója szerint pedig – az összes Fidesz szavazó. Kiderült az is, hogy a Jobbikos Jakab Péternél sincs rendben valami, erre pedig az LMP-s Ungár Péter hívta fel a közfigyelmet, mindezt egy közzétett videó miatt. Szóval, alakul ez az ellenzéki összefogás. És most épp Berki Krisztián váltaná le Tarlós Istvánt a főpolgármesteri székben. Az elmúlt hét is bővelkedett látványos politikai akciókban, ki- és beszólásokban, hogy a Hír TV nézőinek legyen min vidulniuk.

A műsorban bejátszottak egy kisfilmet, amelyben a botrányairól elhíresült celeb – Berki Krisztián – egy medencéből kikászálódva, csurom vizes gúnyában jelenti be: indul a főpolgármesteri pozícióért, és ő lesz az, aki „nyugdíjba küldi Tarlóst”.

Erre reagálva Bándy Péter megjegyezte:

„Elég sok kérést felvet a dolog. Talán ő így gondolja, hogy a kidolgozott izomzata bejön a szavazóknak. Más részeihez hasonlóan talán ezeket is plasztikázták és ezek implantátumok. Nem tudom pontosan. Két dolog jutott eszembe: az egyik, hogy Ferencvárosból azért túl sok szavazatot nem remélhet. A sport iránt kevésbé érdeklődő nézők kedvéért: ő az angol tulajdonos idején tevékeny részese volt, hogy a megszűnés szélére került a Ferencvárosi Torna Club, és ezért a zöld-fehér szurkolók ezt azóta sem nagyon felejtik el. A másik, ami eszembe jutott, hogy persze: teljesen alkalmatlan főpolgármesternek, illetve bárminek, azon kívül, hogy a tévében valóságshow-ban szerepel. De nem vagyok benne biztos, hogy alkalmatlanabb, mint Karácsony Gergely”

– szögezte le a Demokrata vezető szerkesztője.

Kacsoh Dániel úgy látja: „ssak kérdések vannak Berki Krisztiánnal kapcsolatban”.

„Én a második videót várom leginkább, amikor visszamászik a medencébe. De minél sokszínűbb a politikai paletta, minél érdekesebb fazonok vannak, annál jobb nekünk szavazóknak”.

Orbán Viktor olaszországi fapados utazását az ellenzéki média fanyalgó megdöbbenéssel verte nagydobra. Erre a hírre Boros Bánk Levente kifejtette:

„Nekem azért tetszik ez a történet, merthogy ennek is az ellenzéki evolúcióját kell megnézni, hogyan interpretálták végül is, hogyan tálalták a nyilvánosság felé. Persze, egyrészt a gesztus zseniális volt. Már most rögzítsük: a magyar miniszterelnök testőr nélkül, az emberek között, és – képzeljétek el! –, senki sem szólt be neki, senki sem bántotta... Szerintem Gyurcsány aznap este álomba sírta magát, hogy senki sem kötött bele a miniszterelnökbe! Pedig az ő vélemény buborékjukban az van, hogy akkor biztosan megtámadják a miniszterelnököt a nyílt utcán, ha testőrök nélkül megy. És nem!”

– fogalmazott a Médianéző ügyvezetője.

Amerikában a Fox News méltatta a magyar Hungary Helps programot, amely célja, hogy az Európába igyekvőknek a bevándorlás helyett helyben vigyen segítséget. Minderről a jobboldali portálok számoltak csak be idehaza, a balliberális oldal mélyen hallgatott róla. Kacsoh Dániel úgy látta:

„Az lett volna a csoda, ha írnak róla. Maximálisan ellenkezik azzal a narratívával, amit ők képviselnek. Nagyon nem akaródzik leesni a baloldali médiának és a baloldali politikusoknak, hogy ez egy tényleg működő konstrukció. Amikor arról beszél a magyar kormány, hogy helyben kell segíteni, azt nem csak mondja, hanem csinálja is. És a jelek szerint a távoli Washingtonban is észrevették már ezt a programot. Olyannyira, hogy Donald Trump elnök mikor Orbán Viktorral találkozott, személyesen köszönte meg neki, hogy együtt tudunk működni a keresztény közösségek védelmében. De lehet, hogy valahol ott kell keresni a probléma gyökerét – hogy miért nem érdekli ez őket –, hogy keresztény közösségek védelméről van szó, és ez nem ’píszí’. Keresztényeket védeni, keresztényeket segíteni az nagyon nem modern, európai ”

– nyilatkozta a Magyar Hírlap lapszerkesztője.

 

Hír TV

  

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

A HírTV kekeckedő műsorában ezúttal Dezse Balázs, a Karc FM műsorvezetője, Kalmár Tibor író, médiaguru, Gav Duncan skót Fidesz-bérenc és Apáti Bence, a Fidesz illiberális NER-táncosa tartott sajátos elemzést. Műsorvezető: Lentulai Krisztián.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!