2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Terc: „A baloldal Marxot kicserélte Mohamedre, a Tőkét pedig a Koránra”

Hír TV

2019. június 12., szerda 20:55

A nyugat-európai baloldal a munkásosztályt lecserélte a beáramló muzulmán tömegekre. Michel Houellebecq Behódolás című könyvében így fogalmaz: „Az iszlámbalosság a szétesett, döglődő, a klinikai halál állapotában lévő marxizmus kétségbeesett kísérlete, hogy kikapaszkodjék a történelem pöcegödréből, az iszlám növekvő erejébe csimpaszkodva.” Erről beszélgetett a Hír TV Terc című műsorának első részében Földi-Kovács Andrea műsorvezető, Békés Mártonnal, a Terror Háza kutatási igazgatójával, és Veszprémy László Bernáttal, a Migrációkutató Intézet kutatójával.

Kérdés lett mára, hogy vajon mikor fordul a kocka és kerülnek a nyugat-európai muzulmán tömegek hatalomra.

Békés Márton elmondta: Nyugat-Európában mindenütt hasonló folyamatok zajlanak.

„Felmérések szólnak arról, hogy 2050 vagy 2060 körül – az unokáink, a dédunokáink idején majd – mindez eljön, ami megdöbbentő”. Másutt is vannak már tisztán sz iszlám vallás alapjain szerveződő, egyre erősödő európai pártok, például Belgiumban, ahol egyes kerületekben akár 30 vagy 50 százalékos szavazatarányt is maguknak tudhatnak"

 - ismertette a Terror Háza kutatási igazgatója.

"A baloldal kiürült, először kapitalizmusnak, először a liberális gazdaságpolitikának tesz engedményenek, most a muszlimoknak és keres valamiféle szellemiséget, amihez gravitálhat, ez manapság az iszlám, Marxot kicserélték Mohamedre, a Tőkét pedig kicserélték a Koránra"

– jelentette ki a szakember.  

„A mostani hollandiai EP-választási eredmények egy nagyon érdekes jelenségeket mutatnak. Hollandiában is létezik egy klasszikus bevándorló párt. Nem expliciten iszlám párt, de bevándorláspárti. Török-hollandok és marokkói-hollandok által támogatott, elsősorban mégiscsak muzulmán hátterű bevándorlók érdekeit képviselő párt”

– húzta alá Veszprémy László Bernát, majd hozzátette: ez nem egy marginális párt, parlamenti képviselettel rendelkezik. A kutatók már megállapították, hogy a hagyományos baloldali szavazók átpártoltak ezekhez az erőkhöz, így lehet immáron parlamenti képviseletük – nyilatkozta a Migrációkutató Intézet kutatója.

A folytatásban is jövőnk volt a téma, csak gazdasági szempontból.

A gazdasági válságok rendre rámutatnak, hol, hogyan és mikor siklik félre a tervezés. Mikor téveszt arányt az ember, mikor próbál már oly mértékben tisztességtelen haszonra szert tenni, hogy az már a rendszer egészére üt vissza? Erre kereste a választ Földi-Kovács Andrea a Terc műsorának második felében a választ Baritz Sarolta Laura közgazdásszal, domonkos rendi nővérrel és Illéssy Jánossal, pénzügy-számviteli szakemberrel, tanárral.

Hír TV

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!