2020. július 4.,
szombat, Ulrik napja

Parkolás

A keresett kifejezés

102 találat, 9 oldalon

-

Ismét fizetni kell a parkolásért

Mától kell ismét fizetni a közterületi parkolásért. A Magyar Nemzet szerint azonban több budapesti kerületben már tegnap is szedtek parkolódíjat, például Ferencvárosban és Hegyvidéken is.

Jelentősen drágulhat a fővárosi parkolás

A tervezet szerint sávosan határoznák meg a díjat, vagyis az első negyedóráért nem kellene fizetni, utána viszont egyre többet.

Niedermüller: Akár 700-800 forint is lehet a parkolási díj a 7. kerületben

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön jelentette be, hogy a belső kerületekben progresszív díjazási rendszert vezetnének be.

Progresszív díjazást vezetne be a parkolásnál a főváros

Karácsony azért tartja szükségesnek a progresszív díjazási rendszer bevezetését, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges.

Július 1-ig még biztos ingyen lehet parkolni

A kormányszóvivő a kormányinfó pluszban emlékeztetett: azért rendelték el az intézkedést, hogy minél kevesebb embernek kelljen használnia a tömegközlekedést

Horváth Csaba szerint az új parkolási szerződés a lakók érdekeit szolgálja

A veszélyhelyzet alatt döntött új parkolóórák beszerzéséről Zugló szocialista polgármestere.

Megjelent a díjmentes magyarországi parkolásról szóló kormányrendelet

A rendelet kihirdetését követő 15. napon a kormány annak hatályát meghosszabbítja a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Orbán aláírta a kormányrendeletet: hétfőtől díjmentes a közterületi parkolás

Huszonötödik nap. Aláírtam a kormányrendeletet. Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás – osztotta meg közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor: Hétfőtől díjmentes a közterületi parkolás

Orbán Viktor tájékoztatása szerint a kormány a helyzet megoldása érdekében rendeletet alkotott, amely a Magyar Közlönyben meg is jelenik.

Nem mer intézkedni Karácsony

Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: a fizetős parkolás felfüggesztése valódi segítséget jelent a Budapesten élőknek.

A parkolás ingyenessé tételére szólította fel a főpolgármestert a Fidesz-KDNP

Láng Zsolt hangsúlyozta, a fizetős parkolás felfüggesztése ezen körülmények között még indokoltabb és valódi segítséget jelent a Budapesten élőknek.

Továbbra sem ingyenes a parkolás Budapesten

Továbbra sem teszi általánosan ingyenessé a parkolást Budapesten Karácsony Gergely.