Napindító - Izgalmas nyári tábor KőbányánJúliustól négy héten át táborozhatnak a gyerekek Kőbányán. Idén is túljelentkezés volt, hiszen nagyon kedvező áron, élménydús programokon vehetnek részt a gyerekek.
Bogádon működik a különleges tábor Az ország legjobb kadétjai vesznek részt abban az elit táborban, melyet a Baranya vármegyei Bogádon tartanak.
Színes
A sport-, az angol- és a honvédelmi táborok a legnépszerűbbek idén A sport, az angol és a honvédelmi táborok a legnépszerűbbek idén - derül ki a taborfigyelo.hu legújabb kutatásából. A táborok díjazása idén is szélsőségesen ingadozik: 30 ezer és 300 ezer forint közötti összeget is elkérhetnek egy hétre.
Tovább nő a nyári táborok iránti keresletAz infláció ellenére is nagy a kereslet a nyári táborok iránt. Hiszen, muszáj érdemi alternatívát mutatni a mobilra. A stúdióban Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője.
Vége a sulinak, indul a vakáció, kezdődnek a táborokVége az iskolának, sok helyen már hétfőn indulnak a nyári táborok első turnusai. Budapesten a napközis foglalkozások a népszerűbbek, amelyekre átlagosan 18 ezer forintot költenek a szülők. Vidéken az ottalvós táborokat keresik többen.
Belföld
Itt a nyár, mehetnek a gyerekek táborbaA kaland és nyelvi táborok idén a legnépszerűbbek – ezt keresi a legtöbb család. Az árak nem emelkedtek jelentősen tavaly óta. A legolcsóbb foglalkozások már kétezer forinttól elérhetők, míg a legdrágábbért 180 ezer forintot kérnek. Van, ahol már majdnem beteltek a férőhelyek.
A Ferencváros megnyerte sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét, mivel 2-1-re győzött a tavasszal mindeddig veretlen Győr otthonában az OTP Bank Liga zárófordulójának szombati játéknapján.
Kellenek olyan kiválósági központok, amelyek a jövő legtehetségesebbjeit képzik, ezt teszi a Mathias Corvinus Collegium (MCC) is szerte a Kárpát-medencében - mondta a kulturális és innovációs miniszter az MCC Közéleti programok és vitaakadémia képzésein részt vevők diplomaosztó ünnepségén szombaton Budapesten.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.