2019. június 25.,
kedd, Vilmos napja

Munka törvénykönyve

A keresett kifejezés

43 találat, 4 oldalon

-

„Az európai minimálbér bevezetése egy halva született ötlet”

Palkovics Imre arról is beszélt, hogy a decemberi tüntetésekre nagyon rátelepedtek az ellenzéki pártok.

Érvényesek a december 12-ei törvénymódosítások

Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének módosítása kapcsán.

Gyakorlatilag elismerték, hogy túlreagálták a túlóratörvényt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség már decemberben tudta, hogy a törvényváltozás nem érdekli az embereket.

A bérek és munkakörülmények javításért demonstráltak

Forgalomlassító demonstrációt tartottak a gumiipari dolgozók Szegeden.

Tíznapos félpályás útlezárás kezdődött Pécsett

Az ellenzéki pártok és a szakszervezetek a Munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakoznak.

Csak néhány autó vett részt a forgalomlassító tüntetésen

A kocsik a szélső sávban álltak rendőri biztosítás mellett.

„Minden megváltozott” – az MSZP és Jobbik közösen segíti a demonstrációt

A két párt képviselői semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy a túlóratörvény ellen összefogjanak.

Az Ab-n próbálkoznának a Jobbikkal kiegészült balliberális formációk

Szerintük érvénytelen volt az az országgyűlési ülés, amikor a Munka törvénykönyv módosításáról szavaztak.

Sztrájkbizottságot alakított a PDSZ

Emellett közzétették követeléseiket.

Liga: egyelőre senkit nem érint a négyszáz túlóra

A szakszervezet felmérése szerint eddig nem környékezték meg a munkáltatók a dolgozókat.