2020. szeptember 23.,
szerda, Tekla napja

Családvédelmi Akcióterv

A keresett kifejezés

69 találat, 6 oldalon

-

Már kétszázezer családot támogattak a családvédelmi akcióterv keretében

A családvédelmi akcióterv új fejezetet nyitott a magyar családtámogatások történelmében - jelentette ki Novák Katalin államtitkár.

Július elsején egyéves lesz a Családvédelmi Akcióterv

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Facebook-oldalán osztott meg egy videót az évfordulóval kapcsolatban.

Novák Katalin: Július elsején egyéves lesz a Családvédelmi Akcióterv

Az évfordulóig minden héten megosztok Önökkel egy-egy kisfilmet - tette közzé a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Soha nem látott összeg maradhat idén a családoknál

A gyermekek után igénybe vehető kedvezmények összességében idén akár 380 milliárd forintot is hagynak a szülőknél.

Egy éve fogadták el a családvédelmi akciótervet

Egy éve fogadta el az Országgyűlés a családvédelmi akciótervet, azóta mintegy 170 ezren igényelték a hét lehetőség valamelyikét.

A juttatások az egy szülővel élő családoknak is elérhetők

A sérülékeny családokat külön is támogatja az állam.

Több ezer család életét könnyítette meg a Családvédelmi Akcióterv

Már 9 ezer kisgyermekes család jelzáloghitele csökkent a kormányzati támogatásnak köszönhetően – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Novák: Eddig 600 milliárd forinthoz jutottak a családok a családvédelmi akcióterv keretében

Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében.

Kormányszóvivő: Az a cél, hogy hazánk kiszámítható és biztonságos hely maradjon

Az idén is fontos cél, hogy a magyar emberek előre léphessenek és hazánk egy kiszámítható és biztonságos hely maradjon - erről beszélt a kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Novák Katalin: Januártól folytatódik a Családvédelmi Akcióterv

Az egyik új támogatás a négygyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége, amely negyvenezer anyát érinthet évente. Szintén január elsején lép életbe a nagyszülői GYED.

Félmillió forintot is spórolhatnak a négygyerekes anyák

A legalább négygyerekes anyák január elsején életbe lépő szja-mentessége az átlagkeresetet alapul véve évi 500-600 ezer forintot hagy az érintett családoknál.

Várakozásokon felüli sikert ért el idén a Családvédelmi Akcióterv

Januártól pedig a legalább négygyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentességét és a nagyszülői gyedet is bevezeti a kormány.