2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

tovább

Törvénnyel garantálhatják a rezsicsökkentést

A parlament ma tárgyalja a rezsicsökkentés folytatásáról szóló törvényjavaslatot. Rogán Antal szerint a javaslat elfogadása biztosítani fogja a díjcsökkentések megvalósulását.

Még több bajba jutott családon segítene az állam

Enyhítene az eszközkezelő program bekerülési feltételein a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Már azoknak a hiteleseknek is megvennék az ingatlanját, akik tavaly legalább fél évig nem fizették törlesztőrészletüket. Az állam további 13 ezer devizahitelestől vásárolná meg lakását, a családok bérlőként lakhatnak tovább otthonukban.

Újabb szörnyű bűntettre derült fény

Kettős gyilkossággal vádolt férfi büntetőügyében kezdődött meg a perújítás a Kecskeméti Törvényszéken. A 30 éves vádlottat eredetileg egy emberölésért ítélték el. Már börtönben ült, amikor kiderült, hogy feltételezhetően egy másik gyilkosságot is elkövetett.

Szabadlábon a korrupt politikus

Feltételesen szabadlábra helyezték a korrupció miatt elítélt Adrian Nastase volt román kormányfőt.

Jelentősen javult a viszony Szlovákiával

Bocsánatot kérhet Szlovákia a Benes-dekrétumok miatt a magyar kisebbségtől – mondta Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter egy cseh lapnak adott interjúban.

Muszáj volt beleegyeznie a bankbetétek megadóztatásába

Kedd estére halasztotta a ciprusi parlament a bankbetétadóról szóló szavazást. A javaslat a korábban közöltekhez képest csökkenti a kisbetétesek terheit, de növeli a félmillió eurónál nagyobb összeggel rendelkezők adókulcsát.

Az új izraeli kormány folytatja a telepbővítést

Folytatja az izraeli telepbővítést a zsidó állam Ciszjordániában – jelentette be az új lakásügyi miniszter. A bővítést több nagyhatalom ellenzi, köztük az Egyesült Államok is. Barack Obama szerdán hivatalos látogatásra megy Izraelbe.

Döbbenetes innováció a szervátültetés terén

Reményt adhat a szervátültetésre váróknak egy új szerkezet – írja a The Telegraph. Egy nemég kifejlesztett gép segítségével ugyanis a donor testén kívül is életben tudják tartani az életmentő szerveket.

Lakóövezetre zuhant a repülőgép

Lakóövezetre zuhant egy magánrepülőgép az Egyesült Államokban. A gép két utasa meghalt.

Orbán Viktor terepszemlét tartott

Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter személyesen is tájékozódott az elmúlt napok rendkívüli helyzetéről az országutakon.

Milliókra vár éhhalál a kommunista országban?

Több millió ember függ a külföldi élelmiszersegélyektől Észak-Koreában – írja a The Star.

Fehér vagy fekete füst száll fel?

Ma délután kezdődött a pápaválasztó konklávé a Vatikánban. A 115 részt vevő bíboros először szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, majd a Sixtus-kápolnába vonult, hogy megkezdje a tanácskozást. A pápai trónra 10-15 jelöltnek, köztük Erdő Péternek van esélye.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!